Amiel kérkedése

Más lett mindjárt, mihelyt
magam alá igazítottam.
Elfordította arcát.
Tiltakozásul? Oly vakítón
gyúlt villámfényre az igazság,
hogy már nem róla van szó többet,
nem is kettőnkről? Szörnyebb
ítélet mondatott ki – rég talán s még
külön-külön,
mikor nem is ismertük egymást
s ez csak a beteljesedése
– bűnnek? az üdvnek?
Tudta, hogy nincs segítség.
Próbált zokogni ismét.
De azt se lelhetett már, könnyet.
Tudta, csak kínok jönnek.
Vacogva lökte testét
a kivégző gyönyörnek.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]