Bemutató

 

1

A vackor, a som, a kökény
 
dadogó szavai után,
a még vadon nőtt alma, cseresznye, füge
 
szelidülő szava után
a völgy felé a barbár hegyvidékről,
 
hogy lehet mégis megegyezés, valami
szóértés, kibontakozás – remény!
 
az ősi zürzavarból –
szólott végül a szöllők kórusa
még bátoritóbban, még érthetőbben
 
az évek, az évezredek
teltével örökös öregjeinknek!
 
Hogy adják ők tovább a szót.
Nem igért rossz látványt a létezés
föl-földerülő hajnalaival.
Nem rossz előadást.
 

2

De midőn – ujjal pssszt! jelezve engem is
 
idevezettek, az őszhajuak
e fönntartott helyére – lent a roppant
amfiteátrumban már félhomályban
 
elmosódó háttér előtt folyt
 
ki-kilobbanó szövétnekek közt
a magyarázat nehezen
 
követhető szöveggel, kapkodó
 
ügyelőkkel s gépmesterekkel,
 
szaknyelven: szétlazulva.
Kecskét áldoztak, dudaszóval. Vagy kamaszt?
 
hegycsúcson, nyakszegéssel? Vagy a lenti
város piacán, kürtzengetéssel? Betereltek egy bikát,
 
emberfejüt, azaz
egy bikahangú, bikajárású királyt – de mért vajon
tagló alá ugyancsak? és mért minden leszármazottját,
 
indokok nélkül?! A tumultus egyre nőtt,
most már a szín szélén is. Mert hogy onnan,
 
a nézők közül is, váratlanul
 
léptek be – rángattattak be – „szereplők”
 
tulénekelve – tuljajongva? –
a frissitő- s borárusok dalát.
a frissitő- s borárusok dalát. Miközben
távolabb földre fektettek egy T alakú fát,
 
szakértelemmel rászögeztek
egy sast? egy férfit? Majd – úgy tetszik – ugyanazt
 
karóba nyomták, vagy parázsló székbe és
kimérték húsát s vérét a tömegnek,
a mindig dráguló kenyér és bor helyett.
 

3

Nehéz volt idősödni. No de nemcsak a haj szálai
 
szívták az évek leckéit magukba.
Vedd úgy, hogy bent az agy bozontja is
 
megőszülhet – ez történt mialatt
csak nem tünt föl a felhőrésben a Tenyér,
nem hangzott vezényszó-erejű Szózat.
Így midőn – szemsarokból intve: fegyelem! –
 
arról a fönntartott helyről egyszerre engem is
vezetni kezdtek detektivi markolással oda be:
oda föl, hova szem és fül tapadt, midőn
egyszerre körülöttem támadt az a csönd,
 
mely a szólásra szólitottat övezi,
 
hogy én adjak magyarázatot, vagy
én valljam be a dolgot, mert különben –!
Nem válaszoltam; annyival sem
legyek a bünnek részese.
 

4

Eltelt azóta nagy idő.
Nagy idő telt azóta el!
Eleredt valami eső,
az felelt; az felel –
Maradt valami zeneszerszám –
Hang abból még jöhet.
Vén vaknak is kijár a napszám,
dünnyögjön bármi nyomorultan.
A dallam bent maradt az – ujjban,
ha nincs is már szöveg.
 

5

Szitál, szemel, csöpög, esik, esik,
szemetel a ködből, köd esik,
az őszi köd permetezik,
az ősz esik,
korom esik, az év esik.
Elmultak az ünnepeink, esik,
elmultak a szüreteink, esik,
az Etna hamuja esik,
mióta eszedet tudod, esik,
tengeren, földön az idő esik,
a világ kezdete óta esik,
egy percre kiderül s esik,
esik, esik, esik,
elmult az ifjuság, esik.
Madár gubbaszt, eb rázkódik,
gerendában szú dolgozik,
padláson egér szorgalmaskodik,
asszir-babilon oszlopfő esik,
átszögezett kéz vércsöppje ömöl,
diadalív és dómtorony omol,
szónoki szájak nyál-habja frecseg,
futó szekerek bútora bukik,
átszúrt szivek savója dől,
kilukadt zsákok buzája folyik,
volt napkelte, de most esik,
alkony esik,
az elme beborulata esik.
Kis ernyője alatt új s új buszig
itt szerelmes leány várakozik,
amott a házajtóból a kútig
fejrevont szoknya alatt iramul,
avar mozdul, magasba kavarul,
az utolsó falevél is lehull,
rikácsoló madarak keresik,
Noé bárkája hol készittetik –
hadak-kavarta útipor esik,
pernye és sziporka esik,
leégett a fél-kontinens, szitál,
az elmúlás szitál és el nem áll,
az ember csüggedten törölközik,
keni szét arca szennyeit.
Sárba feszítve véres ujjait
a katona még fölül és amig
tartja magát, el-elmosolyodik,
köszön valamit, csak ő tudja, mit,
ujság, távirat, képeslap esik,
sáska- és nyilvessző felhő ered,
a beteljesedés esik,
repülők-szórta kiáltvány lebeg,
csillag suhan,
a kálvini predestináció esik,
bomba zuhan,
fülelheted az ősök egekig
küldött dalait, esdekléseit,
hang-győzedelmeit:
Dantéból makogás esik,
Plato szájából rágott kő esik,
ez eszelősen röhög, az nyüszit,
a meg-nem-állíthatóság esik,
a pitypang ernyős termése esik,
kard, korona és királyfő esik,
juhar légcsavaros magva esik,
anyák fölmutatják kisdedeik,
esik, esik, esik,
esik, míg másként nem végeztetik.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]