Út előtt
| Magába gömbölyödve fészkel a vén az ágyba, |
| s emlékezik a nyűtt test, ringattatásra vágyva, |
|
| És földereng – a testnek! – nincs egyedül: szelídség |
| melege egy világnagy uralomnak, mely ismét |
|
| S tán küld az is, ahogy rég az az első (az „édes”) |
| küld sót, meszet, reményt – gén-t (rajta is túli léthez), |
|
| S térdét öleli – most úgy, mint légi gépből éjbe |
| szorong (bár nem szoronghat): kinyílnak-e – s mivégre? – |
|
|
|