Tudj rendet

Vágtató szekéren viszik és ütlegelik elrabolt gyermekeinket. Loholunk utánuk mezétláb az ősz-végi út sarában. Két felől bokrok közül nem úgy nyúlik ki buktató lakkcipő és facipő, hogy csak a láb látszódnék. Látszik biz az egész termet, csípőre tett kezekkel. A harmadszori fölhemperedés után se úgy állj föl a már jegesedő pocsolyából, hogy legalább egyszer csak szembe kellene fordulni a jókedvű buktatókkal. Legalább kíméletüket kérve. Legalább a gúny mérséklését. Legalább ott a csípőnél. Légy türelmes. Hisz egyrészt szem elől vesztenéd a mind sebesebben távolodó szekeret és gyermekeket. Másrészt a szekér az útszéliek szerint eleve nem volt utolérhető s így a kinyúló lábaknak és csípőre tett karoknak még igazuk is van, az idő szerint. Érdekedben is cselekedtek! Nem jobb-e előbb, mint utóbb (ha úgy is késő) – teneked is? Épp teneked, teneked!

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]