Egy fölszólításra

Hogy mi álljon aranyban

egy híresség sírkövén.

 
Levetni, mit gőggel e földön
hordtam: a sátán-varrta öltöny
terhét, nem várva sírba-dőltöm!
Mindent, mi emberi, belőlem
magam én magamért kiöltem
s lettem kísértet már előbben
eleve gyűlölve s gyűlölten –
Így nyugszom itt most létbe-fáradt
 
sorsommal örök béke és
 
tökéletes elfeledés
oly mély csöndjében, mint az állat.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]