Ős tél

Villogóra szálkásul a tócsa;
fagytól pöndörül a falevél.
Pléhkemény az elhagyott
madárijesztőn a condra.
Semmi sem él.
Minden vacog.
Tócsa, falevél, letört
 
ágfa ropogó hangja:
agyarcsattogás a láb alatt. Ma
a tegnap puha bundáju föld
 
elvadult ebként harapna.
Arcütés a szellőnyi szél.
 
Valahol kitört:
árad vissza felénk csaholva-visongva
 
ősvad, jégkorszaki csorda.
Ablakon kivül minden e lét-előtti tél
foglya, rabszolgai sorsra.
Minden vacog.
Kályha hüsége hátamig ér.
Király vagyok,
kitartóan, palásttal kevélyen.
„Szabadok!
Mindnyájatok képviseletében!”
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]