Neveletlen épület

Apránként: évenkénti szemhunyással
 
valamit megbocsátanak
 
csunyaságán előbb a fák,
 
a mégis felnövők,
a busz, mely ott szalad,
tízpercenként a téren át.
Elnézik neki majd ők is, a dombok
 
a pökhendi ormot, pimasz tetőt
 
és mind a születési anyafoltot,
 
miket most már kérkedve vállal.
 
Szégyenkezve, de közelebb
 
lép hozzá egy jómultu várfal.
 
A tornyok, bár a gőg
 
pillantását váltják feje felett,
 
meghajolnak a közizlés előtt:
 
épp, mert annyit berzengtetett,
randevuzók közismert helye lett.
 
Közöttünk él. Komoly
 
terveinkbe is beleszól.
Még nincs botom. De már kezembe illenék.
 
Hogy hátranézzek utamon,
bucsuzkodjunk, csunyácska völgyvidék!
Pupod síromig hordhatom.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]