Babits visszhangján

 

[1] Ürülő ablak

Kár könyved nézned,
ablakod nézzed:
utolsó ábráit
lapozza a kert.
Hagyd az eszméket!
Ne azt, ami ámít:
láss egy kis valót:
bár bucsuztatót:
eligazít!
Bár betegágyból:
hívd be a távol
vigaszait!
mielőtt hó s köd
ránt köréd függönyt.
Az év (meg az élet)
könyvében a képet
immár napra nap
villantja vadabb
forgással a lap.
November, december!
Mind henyébb ecsettel
vázlatoz a mester,
mígnem abbahagyja
s az utolsó lapra,
a pusztán maradtra,
az üres vidékre
fehérrel fehérre
hó sűrű esése
írja, vége, vége,
– hány folyt. köv. helyébe!
 

[2] Tisztulás vihara

Őszi szél – magad is
légy – jajjaiddal is –
tisztulás vihara.
Őszvégi szél!
Söpörj és takaríts:
Csapj ide, csapj oda,
jövőm házasszonya,
rendrakó szenvedély,
repüljön a levél,
múlt piszka és pora –
Öregség vihara,
ha ezt a becsapott
szívet is elkapod,
vénségi ős harag,
zúzz ablakot,
repüljön a kacat,
csinálj léghuzatot,
földúlva a nyaram,
szellőztesd az agyam,
segíts nekem!
Kinálnak sírszagot
túlérett illatok;
mi reggel iny-öröm,
estére kiköpöm –
Öregség vihara,
bosszú bősz kardala,
dolgozz velem;
törj, tombolj, csináld jól
munkánkat: ne legyen
tegnapi virágból
sehol és sohasem
holnapi szenny –
légy hitvesem –
ragadj magaddal,
segíts nekem.
 

[3] Meszelés

Várj te (bűn-tagadó
szivem) ünnepre-szánt
kirakott ház gyanánt
a nagy folt-takaró
munkára, mit a hó,
a zord évszak mível
gyors meszelőivel –
Várjak, mígnem a tél,
a végső, ideér
s úgy dönti a világ
tájaira fehér
baj-ölő anyagát,
ahogy mi a tömeg-
sírokra a meszet…
Hidd, új idő jöhet!
Bár minden elveszett…
 

[4] Fölmagasultról

De ne csak ezt a példát,
ne csak szaggatott hangját,
amit adott a rossz torok –:
csodáld a másik próbát,
ahogy aprón rakott
sarkán elkopogott,
úgy futva útját, sorsát:
megtöpörödve, mégis
főt égre lökve mégis,
botolva és kifulva,
a kínok pokol-mélyből
rászabadult tüzétől
nagy árnyával azért is
zord istenéhez újra,
újra fölmagasulva…
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]