Bírák és jósok
Rest szavaim okosabbak gyors |
eszméimnél: vénebbek. Bölcsek. |
Bátrabbak – hány kipróbált harcos – |
|
gondjainknál. Vér, szitok freccsen. |
Őrültház rég hit- és tudásház. |
|
Rendtudóbbak, illemtudóbbak, |
jövő-tudóbbak – régtül oly sok |
titok tudói. Hallgatódznak: |
|
|
Nincs kegyelem
Lázadó lakáj lett emlékezetem. Ő s nem |
szivem könyveli, ki él még közületek. |
Kortársaim sorából ő húz ki hány nevet, |
ír vissza holtakat. Mind önkényeskedőbben. |
|
Jogrendszerét magam sem ismerem. Ha olykor |
közli is indokát – rég nincs föllebbezés. |
Tartok igaznak bármit tiltakozásotokból, |
vagyok már magam is bűnrészességre kész. |
|
Jurisprudenciát? Rég megvet logikát, |
és: demokráciát? – kiröhög ez a zsarnok. |
Emberiesség?! Bah! És mégis ő – ti vagytok. |
Vele ti diktáltok, ti: a régi hős Család. |
|
Emlékezetem így lett önállóbb, mint az álom. |
Így lett jövőnk helyett a mult szabad világom. |
|
|
Dervis
egyszer csak megvisszhangzana |
|
S enyém e hang és – rab világ, |
– hisz úgy öl már a szomjuság! – |
|
Száj vagyok, mellyel, nagyvilág, |
hogy álmából – olyat kiált – |
|
(Az lenne boldog csoda, ha |
szivét pap, kondás, katona, |
|
Rendtevő szavak! Fülleteg |
|
|
Hány volt hanggal is szótalan |
hittel úgy végül, ahogyan |
|
Mert leckét én is, csillagok, |
|
Leckét? Hol hű szóra viszály |
|
csap föl s félsz pisszeget? |
„Hazámnak hangja gyenge bár |
|
elmét, öreg, hisz egy füszál |
Szóértés hangja gyenge bár, |
|
|
Ahelyt se? – tudod! – mely körül, |
könnyet csupán azért törül: |
|
mért nem lett „jussa” több. |
|
Hol szinészmód sír mind, amig |
oly mélyre, hova – hallatik |
|
bár jaj – nem hat le fül. |
|
|
|
Percnyi varázs
Nem állt meg az állomáson |
Röpdösött a vagon-rácsból |
|
Támadt egy-egy perc varázslat. |
|
|
Catch as catch can
„Dühöngsz? – Dühöngj!” –nevettem, miközben a vitorla- |
|
kötélen s kormányrúdon át |
fékezni kezdtem, fogva két marokra |
|
Átjött karizmomba az esti orkán |
Gyötört, de rangot is adott: lám |
|
Végtagom lett: velem egy testi rész lett |
Harc folyt, úgy benső, mint ha összevész egy |
|
Testemben – izmaimban – tudtam, mért folyt az angyal |
|
s Jákob közt – Kiért? – küzdelem. |
Az ős rejtezkedő volt, a neve-sincs, vak haraggal |
|
|
gáncsokat – a sziszifuszit! |
s ízleltem már (előre), hogy zuhan, ki |
|
Játékharc volt? De vallott mégis valódi könnyet |
|
s fintort szem és száj válaszul. |
Nem érdekelt, hogy melyikünk lett, |
|
|
Au-dessous des mêlées
A hajdani hős genfieknek
– Mi végre élsz még? – Belelátom |
új házba már meg-megdőlését. |
Kihallok harsány despota- |
torkok ércéből pléh-zörejt. |
– Szem vásik, dobhártya fásul… – De fürkész, |
fülel, szaglász a szivből kifelé |
házőrző ösztön: rekedt susogóra |
vénült kutyáké, jósoké. |
Jöhetsz már |
hozzám: ős-tölgyest zúgató Idők, ők |
adnak tán hangot hangommal – nagy csönd előtt! |
Így ihletetten láthatok bele |
s láttathatok lám simára műtött és vakolt |
szépasszony-arcba féregrándulást, feszes |
országképmásba festményrepedést, |
dadogó nyelvvel dodonai vigaszul |
hirdetendő – kétkedők, lám vonagló számra is |
parancsként tett igéket: lesz igazság! |
Van pártfogónk! Rendet csinál |
|
Veszélyes hitves
Nem könyörületes hölgy a szabadság. |
A szabadság: jóllakhatatlan |
farkasanya. Az a hétszáju Szörny, mely |
kap minél többet, nyelne egyre többet. |
mely olajtól égve olajért lángol, |
mint a féltékeny szerelem; az a szertelen, mely |
világrajöttekor emberevő még. |
Szülő- és gyermek-evő a szabadság; |
mindenfaló, tisztátlanul akár, mint |
az emse és a szerelem (kinőve már |
tejkorszakukból). Őrizkedjen is hát, |
aki tudja: nem adssza-nesze jog |
a szomj a szabadságra; s szerelemre; |
a tisztítva is szennyezőkre, |
a szennyezőn is tisztítókra! |
Választanod kellene hát (ha kapnál |
választást, férfi szív) hogy örökös |
lánglobogásban élsz-e vele vagy |
fölszarvaz az első sihederrel. |
Veszélyes hitves a szabadság: |
ő ledurrant, ha megcsalod. De te, |
te, ősz fővel is… Civódva követlek, |
vadóc leány. Becsüld meg, koszorúval |
síromat, özvegyem, örök szűz. |
|
Hol lesznek…
Hol lesznek legyalázóink? |
Holtan álarc módra von mind |
|
Hol lesznek földicsérőink? |
Sarjadó vetés fölött ring, |
|
repül előre velünk örök ország. |
|
|
Közügy
Hősöket szülő s temető, távoli |
városból egy hír. S a teaasztalon a tetszetős |
folyóiratban a fölösleges versek végleg |
az opera is híg: fölösleges. |
|
Röstellnivaló, amit tovább szellemeskedik gyanutlanul |
a házigazda. Kristályosodni kezd egy addig |
alaktalan igazság; röntgenképet ad lényegéről egy |
zavaros történet-tudósi föltevés, |
|
Átvilágul – hasonló csontrendszer-derengtetésben –: |
mit is rejt társadalmilag: ragályos alkoholizmus, vallási epidémia, depresszió. |
A sejthasadás törvénye szerint nő az igény újra definiálni: |
ki a köztolvaj, az osztály- és népáruló, a |
|
üzér s könyöklő s mind a törtető: mert hova is? – ez nappalodik elő. |
Feszültségmérő tűjeként rezzen, de szemmel láthatóan mégis |
a hitelesség szintje a frissen megjelent értekezésben, |
vastag regényben, percnyi |
fölszólalásban, hallgatásban. |
|
Műhely s mező ebédszünetében kihull a nyomda-illatú papírlap |
(épp attól ólom-sulyosan, ami belőle hiányzik) a göcsörtös, de épp azért |
mindentudó kézből. Mit prédikál a pap? Fölszáll a szószék, mindegyik: úszik |
parafaként a szófolyamban az össze- |
összeboruló pillák sásai közt. |
|
Talán csak mende-monda az a hír. Fajsúlyt cserél a közeg, amin átsuhan. |
Ablakrést lel késpenge-élű légvonat. Fagyos |
hideget húz a szobákba a mint, és köznapi |
jövője messzi tartományokban. |
|
De mi is tágul? S különül vízként-olajként? |
Könnyebb a levegő, vagy nyomasztóbb? Maligán-foka |
lett a mosolynak. Hőmérő foka tekinteteknek. |
Etnikai határok rezdülését |
jelzi szeizmográf-idegzet. |
|
Nem is a legriasztóbb az a hír. Függetlenül attól, mit is nyujt, |
– mint a placebóban a hiedelem – gyógyít vagy árt. |
Van rossz rövidzárlat. De szaporodik az, amelytől |
áramszünet helyett vakitóan |
|
Gyorsabban nyílik segélyre az erszény akkor is, ha |
lassúbb-szigorúbb számolással zárul bele a pénz. |
Szerényedik az íny, a has. Nemzedék vállal élni böjtben |
szűkös szobákban, csak: együtt akadálytalan |
|
Eszmények – mint napsütésben delfinek csoportban – |
merülnek föl – honnan is? És miképp ily változatlanul? |
Férfiakra másképp figyel az ifjú nő. Falvak sora |
névként gyermekkori nevét. |
|
Ki tapsol? Országnyi nézőtéren az oldalpillantások, nyálnyelések szavaznak. |
Ki a jó szomszéd? S ki a rossz? Székreccsenés jelent föl gondolatárnyalatot. |
Biztonság kezdi fűtőtest-cirpeléssel titkos terjedését. |
A türelem, mint a mikroszkóp. |
A fegyelem, mint a látcső. |
|
En effet! – „A király meztelen!” Köntösként, koronaként |
hullnak álszakállul növesztett dísz-szakállak, dísz-talárok, |
fakulnak emlékművek. Ül a bálvány-szobor, szisszenve minden nyíl-zizzenésre |
Jupiter-lámpák tévé-olimpuszán. |
|
Ki tapsol? A hír csöndre int. Mi árad mégis át a testen? |
Az emlékképek jó-érzésével? A hűség. Jégmozdulatlan arcok váltanak |
hangvilla-módra eszmét. Félelmetesek tanácsaikkal |
a tükrök, a szegény (a duplán |
elárvult) janicsárnak is. |
|
L’amour ou l’honneur! Előrevágyó gyermeked előtt is ott a zöld s piros, |
tisztes eleid törzs-jegyeit vagy letéped róla – ajkáról a nyelvet is, hogy boldoguljon – avagy… |
de lehet-e boldog igy is, bár a célnál? – monológjukkal milliószám mennek át |
„– Szeretet vagy becsület?” – a szinen |
Racine-i hősnők, szájkosárral. |
|
Ki az inter- s ki a sovén- (az infra) nacionalista? S kik-mik ők akik |
vádként süvöltik? Fogalmak vetkeznek kacagtatóbban már, mint az a kövér király |
s iszonytatóbban, mint kéjre-kész szadisták, ha ágyon már az áldozat, lekötve. |
Jeges Berezinákon át vacogva |
|
Még cáfolható tán a hír. Egyre megy. Az évszakokkal is |
más a viszony, országrészekként bár. Önbizalom, majd bizalom társaidban: ez |
kerekít látóhatárt s jövendőt. Villámkisülés nélkül tisztul a lég |
s e kohézió világrajötte nem kisebb |
rejtelem, mint egy születés. |
|
Hol van még Echo? A technika terjedése kiöli az erdők rejlő |
s rejtő csodáit. Némul a Visszhang Istennője. Süketnek |
térképezett rengetegen át jő, tapogat kérdéseivel a tétova hír. Itt-ott |
halkan, amott dörrenve felel |
|
|
Ne feledd a tért…
Moore után, Arany, Petőfi,
Vörösmarty nyomán
|
Ne feledd a tért, ahol elestek ők, |
bárhol hulltak el ők, fajtánk hű férfiai, az a föld |
|
szent ügy hős-helye lett. |
Mert hol tiszta ügyért s így lám temiattad – |
Úgy az övék, hogy már a tied. |
|
Ne feledd hát a teret, hol bár a lebírt had |
|
bár legutolsó hátvéde ledőlt! |
|
nem nyugszanak ők. Nem holt, nem letiport sereget |
|
emészt el ott – vagy akárhol – a sírhant. |
|
|
Ha ti nem is
Gyermekeitek, a lányok, fiuk, |
ha ti nem is, megszégyenlik maguk: |
gyomrukig érzik át már ők a bűnt, |
|
Számra, anyám hangjára lakatot, |
civilizált fegyelmet raktatok. |
De zord a csönd, ha lentről rab-düh néz |
Nos, némaság. De lám csak: él a jog |
|
Fegyelmezem műveltre szivemet. |
Hallgat a ház. De Kezdetek és |
Végek fölmorgó légvonata vad- |
Mindnyájunkat egyaránt fenyeget. |
|
|
|