Au-dessous des mêlées

A hajdani hős genfieknek

 
Mi végre élsz még? – Belelátom
új házba már meg-megdőlését.
Kihallok harsány despota-
torkok ércéből pléh-zörejt.
Szem vásik, dobhártya fásul… – De fürkész,
fülel, szaglász a szivből kifelé
házőrző ösztön: rekedt susogóra
vénült kutyáké, jósoké.
vénült kutyáké, jósoké. Jöhetsz már
hozzám: ős-tölgyest zúgató Idők, ők
adnak tán hangot hangommal – nagy csönd előtt!
Így ihletetten láthatok bele
s láttathatok lám simára műtött és vakolt
szépasszony-arcba féregrándulást, feszes
országképmásba festményrepedést,
dadogó nyelvvel dodonai vigaszul
hirdetendő – kétkedők, lám vonagló számra is
parancsként tett igéket: lesz igazság!
Van pártfogónk! Rendet csinál
szövetségesünk, a halál!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]