Phőnix

 

1

Út a múltba (Pannóniában)

 
A hold tejfehérében a hű templomok
 
szfinksz- és gúla-romok,
lent a Sió-lapályon. Tornyaik
 
homlokán a vak (amióta
 
mutatótlan) óra
káldeus égrendhez igazodik.
Mért rohanni, ha semmi nem halad? –
kattogtatja a gyerekkori vonat,
számolva talpamnak a kerekek
 
döccjeivel időtlen perceket.
 
Szabad vagyok! – Hova szabad?
Előttünk fönt a vén szárnyvonalon
 
a meredek alacsony
 
halmok kanyarjain
 
hóhérkötélként tekereg,
 
szűkít hurkot a sín.
Azzal riaszt, hogy vissza: újra
 
oda vezet,
hol mindenki csak rab lehet –
Tegnapunkba? Kőkorszakunkba?
 

2

Így is tovább

 
A sürgönypóznák völgymenetnek
 
léckerítéssé sűrűsödnek.
 
Mámorít minden gyorsaság.
 
Hegynek föl harmonikamód
 
Válnak szét a sürgönykarók.
 
Szinte karja izmain át
 
irányítják az utazót
 
mikor is hallott muzsikák:
ó litániák, halott-virrasztó imák?
 

3

És még tovább

 
Somogy pusztáin fehér és nem fekete
 
volt a nők gyászviselete
 
dédanyáink korában.
Gyárthatnánk – itt a nyersanyag –
 
valami helyi mitológiát
 
napjaink modorában:
hogy mit üzen bár esztendők ezrein át
 
a mély-múltból a mélytudat –
 
Dehát
 
Igen: dehát…
 
Az infernói út –
épp a látomás nem lehet hazug!
 

4

Egyre szívósan

 
Meszeli szorgosan a holdvilág
halálszinűre épp a magasabb
 
s büszkébb falakat.
Ahol növekszik a homály,
ott fehérlik föl a halál.
 
Az elmúlásból.
Titkos jeleket küld a távol.
Egy bűn-szapuló más világ
 
purgatóriumából
 
értetné meg magát
 
valami tisztaság?
No lám: a jövő is a múlt
könnyítő tengerébe hullt?
Phőnix lesz minden ifjúság?
Vesztve szivemből mennyi, mennyi súlyt,
 
megkönnyülök. Megenyhülök,
 
mondhatnám: földien örök
elemben – akár lángözönben?
Az már előttem, mi mögöttem.
Vonszol a vonat, sántítva döcög,
porban vánszorgok, pondró, nyomorult –
De lesújtva is, szárnyatörten
 
madár csapong fölöttem.
 
Küszködve ki- s kiszabadult.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]