Beszéd botommal

Tréfából vettem sétatársamul, de
most már ő nem bocsát el, ez a bot.
Agy-szellőzéskor estelente
 
hű társaságban ballagok.
Tekintettem előbb, mint jó ebet.
Érzem egyre közelebb hozzám:
Tagom lett. Ki gondolná itt az utcán:
 
három lábon megyek?
S elgondolhatná-e bárki, hogy nekem
kinál még derűt is (nem bánatot)
ez a bot? – Mint mikor – „jöjj, gyermekem”
 
kezet anyánk adott.
Megyek s ha – mondják – korosodom is –
mintha felnőttösödne minden
köröttem – hogy hívjam? – közösség, isten,
 
jövő? Súgva: ne félj, de bízz.
Tudom, hova visz ez az út,
ez a bot. De míg van bennem kivánság
pörgetni őt is, mint rég legényi pálcánk:
 
oszlassuk csak a bút!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]