A falevelek végső útja

A falevelek végső útja! Nem
az a halk lekeringés csendesen
ágak ég-magasságából a földre.
Nem az a szűztiszta hullás! Hanem
ahogy már ottlent loholnak, pörögve
bokrok alól, sövény mellől be,
a pocsolyába, majd a csupa-sár
határba, szerte, szennyesen!
E holt kezek, e zörgő tenyerek
halálmenetét nem őszi szél kergeti,
hanem – érzed? – tavaszi: kikeleti!
Menyecske söpör szemetet.
Mért emelné hát pillanatra bár
 
tiltakozva kezét –
 
jobb ha leejti: Míg
 
s még idején
 
főt hajt a vén.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]