Bekötő-út

 
Nyakigláb léptekkel s már-már eszelősen
parókiáról parókiára egyre keszegebben
 
menekedett – menekedik
 
a már-már – lám! – megfogalmazhatatlan
 
igazával,
 
amely egy – volt is valaha? – népé.
 
Osztja magát
 
a zengővárkonyi.
 
No meg a sajkodi.
Lúdvérclángként a társasgépkocsik-
benyüzsögte meóti ingoványon.
Az a bizonyos egyszerű parasztfiúcska,
 
Szalonta példájára, aki majd
 
világra jő:
most mond búcsút az egyedüli:
az anyaméh-meleg hazának,
kötőtű-dárdával szivében.
Leteszi a fűzvessző utitáskát
az országút szélén az érkező.
A baljóslat nagy szárnyasa
 
köröket ír feje fölé.
Fésülködj meg, igazíts a nyakkendőn.
 
Fog közt homok. Ez van. S fogadásodul
egy kortynyi becsület.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]