Mitológia

A madarak nem vették észre még – nyárelő volt –
hogy visszatértünk; hogy – mivel mienk – a kertbe
benyitottunk. Le-föl a lomb közt szemérmetlenül
kergetőztek, meztelenül szinte,
nyilván parázna szavakat rikongva oly vigan, hogy
mit is hirdetve? Főképp azzal a
megállíthatatlan köz-kacagással?
Egy kődobás, egy tenyércsattogás elég
lett volna persze, hogy… No de hát: „füleljük,
sillabizáljuk dobhártyánkkal, micsoda
leckét kaphattak akkor ők, kétszárnyúak,
kétlábúak, négylábúak s mind, mind, akik
azután elfeledtünk – vagy mégse? – valamit
még a Mennydörgő tiltó parancsa előtt?”
Igen, fülem
képzelete birta emlékezésre – nem
agyamat – érzékszerveimet; dehogy
bűn volt, dehogy hálátlanság, de jog:
járandóság volt az a mindent hinni-bírni-vágy:
az örök örömű világé, ők, jogutódai
közül ők fújják még a leckét,
mily törvények igazgatták a Völgyet,
mígnem megdördült – de miért is? – a Hegység.
S a kőtáblák lejöttek.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]