Ahol valaha minisztráltunk

Mikor is jártam itt? Mi leskel rám: kísértet?
Az oltárzugból és – no tán – belőlem?
Eszmél vajon – no lám! – mi akkor még a lényeg
volt húsomban is? Itt! Köszöntsem?
Üdv, néma lélek!
Megnémult, fejlődésben elmaradt,
süketté vált: árvult jobbik felem!?
Rámbízott, rejtelmes, rejlő alak,
ikersejtként még egy-az-egyben egy velem.
Vállaljalak? Hozzámszólítsalak?
Mennyi temető, megnyílt sír! Halottak,
kilépők – ólak, iskolák, pincék mögül!
Követnek, torz latin szókat makognak,
mit is hadarva, érthetetlenül? –
Hogy együtt leszünk bármiképp maholnap?
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]