Dantei förgetegben

Halálba hull, de nézd, hogy odadobja
sorra magát most már önként a falevél –
De milyen sorban? Leshettem. Sodorta
sárba máris együtt mind a szél.
Kémleljük egymást. Én titeket. Ti engem,
 
kortársaim, egybeterelten –
s keverten így, sorstársaim,
egy bajban is hányfelé és mik ellen
forgó, avarként küzdő versenytársaim –
Mert mindegy az se lesz, hogy időnk szárnyain
együtt kik repülünk, bár dantei förgetegben!
Visz a hiúság. Ő küzd. És örök a cél
attól, hogy a perc is öröküdvöt igér!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]