Levél az ég fiairól

Nem azonosulnak a vénülők
a homunkulusszal, akivé válnak.
 
Ráng bár nyíló szájuk előtt
 
a meghitt hű kezek
helyett idétlen szerkezet:
 
a testrészek is kicserélhetők;
 
kopik és romlik a darab,
 
de a raktár örök,
 
ilyesmit hisznek ők.
Nem azonosul egyetlen egy agg,
amivé szikkadoz, a múmiához.
Bőszen lerúgná bokáját, ha botlott,
s elhajítaná, újabbat kivánva,
nemi szervét, mindenestül a gyomrot.
Azt véli: agya is, akár a rossz fog
pótolható, hisz ő – lényegileg –
az maradt, mint ott elkészíttetett.
Hol?! Végül aztán humoros is a
csere – azaz csere-igény – neki!
Álarcosbál-emlékként engedi
át a szokásost – hisz kacagnia
kellett, de hányszor, hogy máson miképp
hatott farsangi rongy komédia –
Nem veszti el, míg földön áll, hitét,
önhitét ő, az Ég Fia.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]