Teremtő fejlődés

Évolution créatrice
A konyhai ebédlőben, ahol TV-készülékünk áll,
másfél óráig fröcskölte a film az árnyat és a fényt,
a dokumentum-sorozatnak az a filmje, melynek
egyszerre én voltam a nézője s hőse, olyan mesebelien
igazi hősi lény, aki minden túlélt,
mint ma mondjuk: kísértetiesen.
Szellemkép tehát, visszatért kísértet voltam – lehettem.
Dermesztően és bohócként esetlen,
miközben vacsoráztunk. Mialatt
kenyérre kentem falatonként a vajat
és egy-egy harapás között –
szavazhattam, mint holmi zsüri-tag
saját létemről, mely itt folyt, itt volt, noha rég elköltözött,
vagyis nézhettem élő magamat, mint halottat.
Egy pontot sem adtam földi valómnak.
Vagyis ha kéziratpapírként kerül elém, mit egyre-másra
a képernyő kínált aláírásra,
összegyűröm és beledobom
a végítéleti papírkosárba.
Bensőmben meg is tettem. De alig lett
árnycselekvésem is tulajdonom:
s ha mégis fölveszem? Kisímítgatom?
húzok belőle, átirom, bele-
mélyedve, hogy mit
is mondtam volna vele.
Kerülgetett máris a leselgő
bűntárs, a hírhedt,
a Bergson szerint életet is teremtő
évolution, az ihlet.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]