Töredékről töredékre
| váltva kezd kártyázni az ablak. |
| Nincs társad ügyelni a Földre. |
| tévedt utolsó légy: magad vagy |
|
| mert nincs már külön közölnivalóm. |
|
| metropolisz-útrendszerében |
|
| Hajladozz, hajladozz, riszálj, |
|
| A szellő itt is rádtalál – |
|
|
| kávégép, telefon, család, |
|
| Dagad megint a hold. S a gőgöm. |
|
| Csapot csavarok: „jelen!” így a víz, |
| gombot nyomok, ugrik a szolga villany: |
| megbízhatok – sorstársainkban? |
| Ti valljátok legigazibban: |
|
| – mely volt volna itélkezés – |
| a Nap alatt is az a kevés |
| Gúnnyal s hálával hajtom meg magam. |
| Siralomházban bort, csókot, de kéz- |
|
| A szerelem a legkiáltóbb, |
| van égi át-megsemmisülés: |
|
|
Igen: a patriota eredendőbben: mégis – matriota? A mi magyar „honleány”
szavunk nyelvújítási férfi-bók, a reformkor egyenlősítési buzgalmából. Van bárhol grammatika,
amely a patriota szót simán nőneművé teheti?
|
| kő – „márvány” – és rajtuk a por: |
| régész! annál több a nyom és adat: |
| lehetett volna, volt is tán szobor! |
|
| Személyként én elfeledhettem, |
| el is feledtem, hogy kivántalak. |
| a fertőzés: a góc tovább dagad. |
| S úgy lesz: örökké élsz az én szivemben! |
|
| Hiányoznánk zsarnokaiknak. |
| Ez a legtartósabb hám rajtunk. |
| A cella megkivánja a rabot. |
|
| Szitkok, sziszegtető kínok |
| közt is kész dolgozni a művész. |
| Míg azt nem érzi: maga is kész: |
|
kikészült: nem furdalja a titok: |
| A „mű” él. A táp- s mellék-anyagot |
|
| vádját: ha így megy csak naponta: |
| hogy amennyit arcodba vág, |
| szégyelld s öld meg magadat. |
|
| És lett az is, hogy rettenet |
| óhajtása volt a – szorongás; |
| mely azért gyötör lelkeket, |
| hogy megtudják, mi a feloldás – |
|
|
|