Töredékről töredékre
váltva kezd kártyázni az ablak. |
Nincs társad ügyelni a Földre. |
tévedt utolsó légy: magad vagy |
|
mert nincs már külön közölnivalóm. |
|
metropolisz-útrendszerében |
|
Hajladozz, hajladozz, riszálj, |
|
A szellő itt is rádtalál – |
|
|
kávégép, telefon, család, |
|
Dagad megint a hold. S a gőgöm. |
|
Csapot csavarok: „jelen!” így a víz, |
gombot nyomok, ugrik a szolga villany: |
megbízhatok – sorstársainkban? |
Ti valljátok legigazibban: |
|
– mely volt volna itélkezés – |
a Nap alatt is az a kevés |
Gúnnyal s hálával hajtom meg magam. |
Siralomházban bort, csókot, de kéz- |
|
A szerelem a legkiáltóbb, |
van égi át-megsemmisülés: |
|
Igen: a patriota eredendőbben: mégis – matriota? A mi magyar „honleány”
szavunk nyelvújítási férfi-bók, a reformkor egyenlősítési buzgalmából. Van bárhol grammatika,
amely a patriota szót simán nőneművé teheti?
|
kő – „márvány” – és rajtuk a por: |
régész! annál több a nyom és adat: |
lehetett volna, volt is tán szobor! |
|
Személyként én elfeledhettem, |
el is feledtem, hogy kivántalak. |
a fertőzés: a góc tovább dagad. |
S úgy lesz: örökké élsz az én szivemben! |
|
Hiányoznánk zsarnokaiknak. |
Ez a legtartósabb hám rajtunk. |
A cella megkivánja a rabot. |
|
Szitkok, sziszegtető kínok |
közt is kész dolgozni a művész. |
Míg azt nem érzi: maga is kész: |
kikészült: nem furdalja a titok: |
A „mű” él. A táp- s mellék-anyagot |
|
vádját: ha így megy csak naponta: |
hogy amennyit arcodba vág, |
szégyelld s öld meg magadat. |
|
És lett az is, hogy rettenet |
óhajtása volt a – szorongás; |
mely azért gyötör lelkeket, |
hogy megtudják, mi a feloldás – |
|
|
|