Világosság

Óceánokra kelt hajók szíve a delejtű,
Észak s Dél vonzásában hangtalan mind össze dobban.
 
Az ütő kalapácsokat jajdulva csattantja
 
vissza az acél, s a halottaknak sem
 
tömheti senki be a száját.
Szemeim kínnal ássák föl az éjjelt,
sziporkázón csavarodva, mint a fúró
siklik sugaruk át a vason.
 
Ó, de mágnestelen, pólusra vert szi-
 
veink nem keringhetnek soha, mint
 
a csillagok.
A víz széjjelfeszíti a sziklát,
mert állhatatos függéseknek rendjén
ütközve és ütve erjed a teljesedés,
rejtett erők bomlásán mindenütt.
Az Igaz áll. Forgó szférák mögött merev.
Hajt ím, lefojtottat, tiszta lázadásra, halálba ha kell!
Hitem élesre kihidegült törvény.
Visszfénynél nem több. Mit az éjjel fölrak,
zengő csákányoktól reggelre bedől.
 

Ék, 1924

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]