Győztes

Miket fejfámra írnak, esztendeim zömit már
föld alá tapostam java éveimet.
Jobb mivoltommal így rég sírban pihenek –
csaló csontváz csupán, ki még nevemben itt jár? –
 
ezt kérdezem. Meg ezt: akivel belekezdtem
munkámba, akivel szereztem diadalt:
kimúlt az ifjú férfi, belőlem az kihalt?
Szelleme zordonan bíráskodik felettem!
 
Merész volt, lobogó! – Én „bölcs” vagyok, „lehiggadt”:
ezzel gúnyolna s – bíz: félholt kortársaimnak
szavára adok. Ő – akár a gyermekem.
 
…És mégis ő vezet. Mert ő döntötte el:
közös életünket föltenni mire kell,
s mint kell leélni úgy, hogy érdemes legyen!
 

Csillag, 1951. máj. 5. sz.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]