Polgár vagy alattvaló

1. A huszadik század uralkodó eszméi kivétel nélkül gyilkos eszmék voltak, bár eredetileg egyik sem akart az lenni. Kellő ok ez arra, hogy a közösségek – az eszméikre büszke civilizációk – megzavarodva magukba nézzenek, és mindenekelőtt a maguk portáján igyekezzenek a bűnt felkutatni. Századunkban hány tömegsír származott irodalmárok képzavarából!

A történelem eseményei általában sok ember erőszakos halálával egyértelműek. Gyilkolt a jobboldal, és gyilkolt a baloldal. Gyilkoltak a közelben, és gyilkoltak a távolban. Valamennyi nacionalizmus gyilkolt, némelyik módfelett szorgalmasan. Gyilkoltak a gazdagok, és gyilkoltak a szegények, gyilkoltak az öregek és a fiatalok. A nők és a gyerekek aránylag keveset gyilkoltak.

A többes szám első személyek közül egyik sem ártatlan. Még az írók közössége is elég csúnya múltra tekinthet vissza, jó tollú emberek mindenfajta becstelenséget igazoltak, szépítettek vagy legalábbis támogattak a hallgatásukkal.

 

2. Mit képes megtenni az egyik ember a másikért? Mennyire vagyunk megbízhatóak? Mikor árulod el a másikat? Nem vagyok hiszékeny. Nem gondolom, hogy az emberek természettől jók. Tudom, hogy a harc, a szenvedélyek tornája örök, csak a harcosok cserélődnek.

Egyik a másikat le akarja teperni, akár mert fél tőle, akár mert irigyli. Nem számít, hogy gazdag vagy szegény. Akinek van, az éppúgy szeretné kitombolni magát, mint az, akinek nincsen.

A rossz önálló erő, nemcsak félreértés és nemcsak a jó hiánya. Hogy a másik ember élete tökéletesen veszendő, némelyeket még inkább csábít a megsemmisítésére.

A rosszhiszeműség angyala pedig jogcímeket ad az emberölésre. Azt mondja: az egyes ember élete nem szent. Elvont fogalmakat szentnek állít, és fölment a bűntudat alól, hogy a meghökkent, tanácstalan ember képes legyen belefeledkezni a bűnbe.

 

3. Hogy volt lehetséges közülünk, zsidók közül, ötödfélmillió embert megölni? Miért nem védekeztek legalább egy késsel az aggastyánok és a gyerekek is? Meg kellett volna ölnünk azt a néhány embert, akik képesek voltak a nemzetiszocialista lendületet a tömeggyilkos paroxizmusig fokozni. Kevesen voltak közülünk olyan bátrak, mint a varsói gettó lakói.

Aki nem áll ellen, az puszta tárgy. Helyeslem az ellenállás erkölcsét, a szellemi ellenállásét, ha nem akarnak megölni, és a fegyveres ellenállásét, ha meg akarnak ölni.

A zsidó nép is felelős azért, hogy ilyen rettenetes arányban áldozattá vált. Apáink gondatlanok voltak, elsajátított eszméikkel meggyengítették magukat. Gyanútlan lelki függésbe kerültek a helyi hatóságokkal szemben. A fasiszta államok – a hazafias hűség örvén – a zsidóktól elpusztításuk fegyelmezett jóváhagyását várták el. Sorakozzanak szépen az ugródeszkán, a befagyott Duna felett. Miután megkapta a maga tarkólövését, bukjon a zsidó egyén folyamatosan a lékbe, a jégpáncél csákánnyal hasított üregébe. Az édesanyák csendesítsék el a síró gyereküket! A parancs fegyelmezett teljesítésével izraelita vallású honfitársaink ebben a nehéz órában bebizonyíthatják, hogy lojális alattvalói államunknak.

 

4. Negyven év múltán úgy tapasztalom, hogy az öreg zsidó férfiak még mindig nem tudnak napirendre térni hajdani fiatal feleségük és a kisgyerekeik meggyilkolása fölött. Még mindig nem értik, miért kellene őket elfelejteniök. Van seb, amely nem tud behegedni.

Hinni akarom, hogy a meggyilkoltak életének az értelmét nem pusztítja el az erőszakos halál. Hinni akarom, hogy ittlétük és iparkodásuk nem volt hiábavaló.

Mindazonáltal leszögezem: súlyosan hibáztunk. A szülőnek kötelessége megvédeni a gyermeke életét. Akkor is, ha őt ezért megölik. Aki őrnek, hóhérnak engedelmeskedik, aki nem szökik meg a fogolymenetből, az a gyávaság bűnét veszi magára.

 

5. Ha az ember könnyen, gyorsan valamilyen ideológiához akar jutni, leggazdaságosabb gyűlölködnie. Aki nem meri azt mondani, hogy mindenki az ellenségem, az keres magának egy szűkebb csoportot, amelyet kevésbé kockázatos gyűlölnie. Legkényelmesebb egy kisebbségi csoportot gyűlölni.

Mivel lehet megrágalmazni a versenytársat? Sok egyéb között azzal, hogy nem elég jó hazafi. A hazafi helyére mást is tehetsz, de azért ez a vád a legtöbb országban hatásosnak bizonyult. Ha mozgásba lendül a kerék, és dübörög a hazafiasság, akkor a nagyobb hazafiakat a még nagyobb hazafiak gyorsuló időközökben váltják le.

Az állami és a többségi gyűlölet összeolvadása különösképpen megolajozza az előmenetelét annak, aki jócskán tud gyűlölni és mindig a helyes irányban. A többséghez szenvedélyesen hozzátartozni többnyire előnyös, karriergyorsító szenvedély. Kirobbanó és pazar ellenségességre pedig legtöbbnyire a fegyveresek képesek, akik biztosak abban, hogy a másik nem tud visszaütni.

Az utálkozó többség nevében pogromot rendezni az utált kisebbség körében: édes, őrült kielégülés. Azt a bizonyos csecsemőt a falhoz vágni, azt a bizonyos szüzet megerőszakolni, azt a bizonyos aggastyánt a szakállánál fogva a sárba vonszolni olyan cselekedetek, amelyek csak a pogrom népünnepélyén maradhatnak büntetlenek, s részesülhetnek a többségi érzület részéről erkölcsi jutalomban. A pogrom transznacionális népünnepély; nincs év a földön pogrom nélkül, de el lehet mondani, hogy a zsidóknak világtörténelmi tapasztalata van a pogrom és a bozóttűz hasonlóságról.

 

6. Egyes szám első személyben nem lehetünk különösképpen erőszakosak, mert kiközösítenek, vagy bűnözővé nyilvánítanak. Azért viszont még köztéri szobrot is kaphatunk, ha többes szám első személyben fejtjük ki erőszakos indulatainkat.

Befelé a közösségtudatokra jellemző valami zsíros, izzadó elegyülhetnék. Nedves szemű emberek bizalmaskodni kívánnak. Hajlamosak összecsókolózni is, mint a részegek, ami nem akadályozza meg őket abban, hogy a következő percben halálosan megsértődjenek. A legkülönfélébb közösségekben előbb-utóbb megcsapta az orromat egy katonai sátor bensőséges, nyers lábszaga, valami eltehénkedő, vastag kedély, valami bárgyú magabiztosság, hogy mi vagyunk a legkülönbek.

Ha olyan emberrel vagyok egy szobában, aki valami kisebbségtudatban szenved, várom, hogy mikor tör elő az érzelmes durvaság belőle.

 

7. Nem lenne pontos azt állítani, hogy a polgárosodás útján járó népek – élükön a németekkel – túlságosan szerették magukat, és önszeretetük túlcsordulásában megölték a zsidókat. Inkább az volt a baj, hogy nem hitték el maguknak a dicsekvéseiket. Velünk is jobban meglettek volna, ha önmagukkal jóban lettek volna.

De egyedül a németekben volt meg az a képesség, hogy a zsidók kiirtásának paranoiás gondolatát ilyen tökéletes körültekintéssel hajtsák végre. Egyetlen más nép sem tudott volna ennyire kiirtani bennünket, csak egy ilyen alapos. A többi nép valahogy ellazsálta, feliben-harmadában megunta volna a zsidóirtást.

Minden nép úton van az emberiség felé, de amíg odaér, egyszer legalábbis mindegyik belebonyolódik valami szorongásos nagyzási hóbortba. Ilyenkor a népek elvesztik az eszüket, és mindenre képesek.

A németek – úton Európa és a világpolgárság felé – nacionalizmusuk rohamában megbosszulták rajtunk, előképükön, hogy túl kell majd lépniük magukban a csak-német nyárspolgárt.

 

8. Nyugat-Berlinben német barátaimmal beszélgetve zavartalanabbul vagyok magyar és zsidó, mint Budapesten, ígyse-úgyse német, más. Sem asszimiláció, sem disszimiláció, igyekszem jól megférni a környezetemmel. Mind a magyarokkal, mind a zsidókkal szemben elfogult vagyok és szolidáris. Jobban szeretem a tizenötmilliós magyar és a tizenötmilliós zsidó közösséget a többi népnél.

Nem azért keressük az igazságot, mert jutalmat kapunk érte. Egy közösséget sem azért tartunk a magunkénak, mert jutalmaz. Azért tartjuk a magunkénak, mert választottuk. Azzal, hogy dolgozunk a javára – az általunk helyesnek gondolt módon.

 

9. Melyik az az értékrend, amelyik az emberi személyt öncélúnak tartja, és összetett különösségét magasabb értéknek véli csoportjellegzetességeinél? Nem gondolom, hogy hasonlítani termékenyebb, mint különbözni.

Ha nem lett volna antiszemitizmus, a zsidók butábbak maradtak volna. Akitől elveszik a kézzelfogható értékeket, az a szellemi értékek világába húzódik. Ez a fegyelmezett transzcendencia megedzi az elmét.

Lehet megbecsülni a minőségek sokféleségét is az emberekben. Lehet finom együttélésüket is elősegíteni. Számot vethetünk az emberi jelenség bonyolultságával. Két nyelvet beszélni több, mint csak egyet. Utazás közben alkalmasint, ha a lelki beszűkülés fölenged, váratlan empátiák szédületében kezdjük éppenséggel vonzónak találni a másságot.

Hűvös, tapintatos, sportszerű, megbízható és ironikus emberek társaságában tisztelettel gondolok a civilizációra.

 

10. A nem hivatalos indulatok a kelet-európai országokban inkább nacionalista, mint liberális színezetűek. Ha nincs jelen a liberalizmus gyakorlata, miért lenne jelen a szelleme? Kihúzódva az államszocialista Egó-ból, sokan áthúzódnak egy olyan nemzeti Egó-ba, amely arra ösztönöz, hogy mindent a nemzet szemszögéből nézzünk. A közösségi morál a másik emberben a csoport-hovatartozást nézi, és nem a személyiséget. A nemzeti tudat kirekesztő elhatárolódása hasonló szerkezetű, mint az osztálytudaté. Századunkban a szépirodalom tekintélyes része nemzeti és osztálygőgben fürdött.

Gyermekkoromtól úgy alakult, hogy minden közösségben csak fenntartásosan voltam jelen. Elhúzódom az olyan emberektől, akik elképzelni sem tudnak vonzóbb társaságot, mint a magukét.

Értelmesek vagyunk és erőszakosak, értelmünket többnyire az erőszakosságunk szolgálatába állítjuk. Minden közösségi ideológia valamilyen csoportagresszió érvtára.

A nacionalizmus követelménye: döntsd el, hogy mi vagy, és más ne legyél – elvont okoskodáson alapul. Lehetetlen óhaj, tagadja az emberi valóság sokrétűségét. Az emberi valóság plurális, miért akarnánk, hogy monolitikus legyen?

Nacionalista kívánság: legyek a nemzetállam tükre. Nem vagyok az. Semmilyen közösségben nem voltam a többség embere, akit zavar a másféle kisebbség, és annak beolvadását szorgalmazza. Ezt a goromba többségi mentalitást a társadalmi butaság klasszikus formájának tartom.

Tapasztaltam, hogy kisemberek országuk számbeli nagyságától magukat is nagyobbnak érzik. Beszéltem már nagy létszámú nemzetek polgáraival, el voltak telve attól az önelégültségtől, hogy ők sokan vannak.

Én az izlandiakat tartom az eddig megismert nemzetek közül a legrokonszenvesebbnek; azt hiszem, csak kétszázezren  vannak, nyolcszáz éve már írástudók, és demokráciában élnek.

 

11. Ha nincs demokrácia, akkor van diszkrimináció, és reakcióképpen a hátrányosan megkülönböztetettek között megjelenik a kiválasztottság-tudat.

Demokráciában a zsidó kiválasztottság-tudat elég nevetséges rigolya a többi százféle arisztokratikus kisebbségi gőg között. Komikusnak tartom a zsidót, aki büszke a Tórára, a Talmudra és a Kabalára, noha nem ismeri őket. Akár a franciát, aki az általa nem olvasott Racine és Baudelaire nevében különbnek érzi magát a többi európainál.

New Yorkban úgy észlelik a zsidók másféleségét, mint az olaszokét, kínaiakét, némi humorral. Ha mosolyognak rajtunk, akkor nem ölnek meg.

 

12. Fél századot töltöttem Magyarországon; ha méregetném magamban a súlyegyent a magyar és a zsidó műveltség között, nagyobb a magyar részarány. A kettőből talán valami harmadik születik meg, voltaképpen egy metafora.

Azon vagyok, hogy inkább a gondolkodásom határozzon meg, s nem valamely született minőségem. Miért lennék büszke a személyi adataimra? Mindenkinek vannak személyi adatai, azokat nem én csináltam.

Nacionalista nézőpontból magyarnak lennem kétes, jóllehet már az ükapám is ugyanabban a bihari faluban született. Azt viszont, hogy zsidó vagyok, még sosem vonták kétségbe.

A diaszpóra-zsidóság értelmi ereje minőségeinek bonyolult összetételéből származott. Kultúrák kereszteződésében élt, élesebben rálátott az emberi dolgok viszonylagosságára.

Diaszpóra-zsidóként holtomig kérdés maradok, amelyre sohasem fogok tudni kielégítően válaszolni. Együtt fogok élni a paradoxonaimmal. Attól még, hogy az élet legfontosabb dilemmái megoldhatatlanok, együtt lehet élni velük.

Minden városban – a magaméban is – találok néhány embert, aki szívesen barátkozik velem. Valószínű, hogy olyanok is vannak, akik ellenszenvvel gondolnak rám mint zsidóra, ezek nem járnak hozzám. Annál, hogy engem ki szeret, jobban érdekel, hogy én kit szeretek.

A második világháború óta az antiszemitizmus Magyarországon nem volt hivatalos és többségi érzület; ha támadóan megjelenne, kivándorolnék.

 

13. Zajlanak a világban a transznacionális folyamatok. Európában is éledezni kezd fölrészünk közös, nemzetfeletti öntudata. Ez a melléknév – európai – kezd valami rokonszenves és reális értelmet nyerni. Ez a kulturális átrendeződés a zsidóktól nem idegen. Ők már korábban is föltűnő arányban próbálták európainak érezni magukat.

A második világháború után eltelt évtizedekben a szórványos népi antiszemitizmus még nem emelkedett Európa egyik államában sem tartósabban az állami antiszemitizmus rangjára. Éber ösztönnel azonban megérezheted, hogy a sokféle ellenérzés a zsidók iránt valahol a légkörben vagy a föld alatt összeér.

Aki zsidó a második világháborút túlélte, az nem bírja elfelejteni, hogy őt meg akarták ölni. Másra sem emlékszik a zsidó történelem, mint a zsidóölés ismétlődő járványaira. Egyik sem volt indokoltabb és ésszerűbb a másiknál.

Egyre több szó esik arról, hogy a zsidók sem angyalok. A zsidó szervezetek erélyessége időnként katasztrofális arányú veszélyként említődik. Mit hozakodnak elő mindig azzal az Auschwitzcal? Másnak is megvolt a maga baja, mások is szenvedtek éppen eleget.

Újra megjelent az etnikailag tiszta nemzet igénye sztálinista és szélsőjobboldali fogalmazásban. Mert az nagyszerű, ha tiszta, keveretlen és egynemű, nincs gond a kisebbségekkel, egy nyelv, egy vér, egy áldozat, no és persze egy vezér; az üdvösség embere, ha még nincs itt, majd eljön és kiabál.

Egyre többen gondolják és mondják: nem vagyunk hajlandók többé bűntudatot érezni a zsidókkal szemben. A légkör Európa keleti felében elég zavaros. Sokan, ha zsörtölődve is, egész jól megtalálják a helyüket a rendi szocializmusban, és nem vágyódnak a formális szabadságjogok után.

Egyre előkelőbb helyet kapnak a nemzeti kultúrák szoborcsarnokában azok, akik előkészítették a közhangulatot a zsidó népességszám talán túlságosan is radikális csökkentéséhez, mert megszállott indulatukká nyomult előre a zsidókérdés megoldásának vágya, mert azt a meggyőződést táplálták önmagukban és környezetükben, hogy a társadalmi bajok fő oka és hordozója a zsidóság.

Már csak egy könnyű szellemi ugrás megértően rehabilitálni a radikális antiszemitákat, akik mindig is fölléptek a bomlasztó, liberális individualizmus ellen. Ezen a nem nagyon szellemi úton nehéz megállni a végső megoldás logikus konzekvenciája előtt.

Immár a harmincas évek lettek a régi szép idők, amivel együtt jár, hogy megnemesednek az akkori idők ideológiai divatáramlatai is.