Kerekecske-dombocska

Nézd csak, itt a tenyerem! Nincsen benne semmi sem.

Ha kinyitom – akkor sincs, ha becsukom – akkor sincs.

De most mutasd, hol a tiéd?

Most majd én nézek a tenyeredbe!

Meglátom, mi búvik benne…

Ó, hát itt sok minden van! Van egy kis házacska, házacska mellett kertecske, kertecskében kutacska, abból iszik egy nyulacska.

Jót ivott a nyulacska.

Nézi a nyúl, nézegeti: de szép ez a házacska! Hogy lehetne bemenni? Házacskában aludni?

Körbejárja, kerülgeti – de az ajtót csak nem leli.

Itt sincs ajtó, ott sincs ajtó – hopp! de itt egy kicsi ablak!

Odamegy az ablakhoz, kapirgálja, kopogtatja – aztán bátran bezörget.

Ám a házból egy mérges hang azt kiáltja:

– Kuvik! Kuvik! Ki jár itt? Zöld a szemem, világít!

Megijedt a nyulacska.

Ide szalad, oda fut, de előbbre mégse jut.

Kerekecske-dombocska – itt szalad a nyulacska!

Erre megyen, itt megáll, itt egy körutat csinál.

Erre-erre, zöld mezőre, jó-forrásra, legelőre.

Ide ugrik, oda ugrik – itt elbújik, ott felbukik,

Bokor alatt megbúvik!

Búvik, búvik, furakodik!

Ott nem látja meg a kuvik, aki kicsi házban lakik…

Kuvik, kuvik – vik, vik, vik!

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]