Elment a tyúk vándorolni

Elment a tyúk vándorolni, azt gondolta, többet nem megy haza tojni. Tojt ő már elég tojást, most inkább azt nézi meg, mi van a világban.

Hát amint az úton ment, talált egy szép piros almát.

– Piros alma jó falat, mindjárt megeszem! – mondta a tyúkocska. És megette az almát.

De mit talált az almában? Egy kövér kukacot.

– Kövér kukac jó falat, mindjárt megeszem! – mondta a tyúkocska. És azt is megette.

Aztán tovább-bandukolt. Egyszer csak egy kicsi tóhoz ért.

– Kicsi tónak jó vize van, mindjárt iszom belőle! – kotyogta a tyúkocska. És ivott egy jókorát.

És megint csak továbbmendegélt. Már éppen el is fáradt, amikor az út mentén lát egy szénaboglyát.

– Szénaboglya jó puha, mindjárt le is fekszem! – pityegte a tyúkocska. És belebújt a szénába, s menten elaludt.

Átaludta az egész napot.

Estefelé arra jött egy szántóvető ember.

– Ejnye no! – kiáltott fel. – Milyen szép tyúkocska! Ezt én nem hagyom itt, hazaviszem, megsütöm, jó lesz vacsorára.

Avval odament, megfogta, belerakta egy zsákba, földobta a vállára. Aztán elindult haza.

Haj, siránkozott a tyúkocska!

Kotyogott, pityegett keservesen, de nem volt foganatja.

Hiába mondta, hogy: kot-kot-kot-kot-kotkodács, minden napra egy tojást! – az ember csak vitte, s hogy sír-rí a tyúkocska, nem törődött vele.

Otthon aztán megkopasztotta, megsütötte. Bizony, melege volt a tyúkocskának, bizony, nem jól érezte magát. Hát amikor az asztalra rakták – akkor rémült meg igazán!

Az ember azt mondta:

– Én a combját eszem meg!

Az asszony azt mondta:

– Én a szárnyát szeretem!

Egy kisfiú meg azt kiáltotta:

– Én a lábát akarom!

Ezt már a tyúkocska is megsokallta.

– A combomat? A szárnyamat? A lábamat? – kiáltott dühösen. – Engem ugyan nem esztek meg! Inkább hazamegyek sülve-főve, inkább felülök az ülőre!

Aztán huss! – kiugrott a tálból, kirepült az ablakon, repült, repült hazáig, rászállott a gazdája kapujára.

Ott meg éppen Julcsa néni szunyókált.

Kinyitja a szemét, s látja, hogy megjött a tyúkocska ropogósra sülve, nincsen semmi tolla.

– Jaj nekem, hol jártál?! – ugrott fel ijedten.

– Vándorolni voltam, megsütöttek, megfőztek, meg akartak enni – pityegte a tyúkocska. – De én hazajöttem!

– Jaj, jaj, jaj, tyúkocskám! – siránkozott Julcsa néni. – Szállj le gyorsan a kapuról, igyál vizet a lapuról, biztos megszomjaztál.

Úgy is tett a tyúkocska. Leszállott a kapuról, ivott vizet a lapuról – s ahány cseppet ivott róla, mindjárt kinőtt annyi tolla. Bezzeg nem ment el többet vándorolni. Otthon maradt, fölment az ülőre, és azóta is azt kotyogja:

– Kot-kot-kot-kot-kotkodács, minden napra egy tojást!