A forgatható katona

Gyakran történnek olyan dolgok, kedves uraim, hogy az ember agyában megáll az a kevés víz is, ami van – kezdte Henrik –, de életemben még nem láttam olyan furcsát, mint a forgatható katona.

A második világháborúban az utászoknál szolgáltam, az egységünket Von Luggénak, egy rohadt német őrnagynak rendelték alá. Ahelyett hogy a saját katonáink biztonságát védtük volna, az ő parancsait kellett végrehajtanunk, és méghozzá milyen parancsokat!

Egyszer Platovo ukrán város körzetében harcoltunk. Hosszú menetelés után, éjszaka érkeztünk meg a városba, örültünk, hogy végre lefekhetünk. Alig aludtunk azonban tíz percet, mikor Von Lugge küldönce felrázott minket: „Schnell arbeiten”, mármint hogy menjünk azonnal dolgozni. Feltápászkodtunk, a küldönc kivezetett minket a pályaudvarra, egy teherkocsiból hatalmas ládát kellett kiemelnünk, de akkorát, hogy szét kellett csapnunk a kocsi oldalát, hogy kiférjen, és harmincan is nyögtünk alatta, majd egy kisebb ládát emeltünk le.

Beszállítottuk Platovo főterére, és kibontottuk a ládákat. A nagyobbikból egy nagy szobor került elő, német katonát formázott, nem volt se szép, se csúnya, már vagy tíz perce néztük, mikor észrevettük, hogy hiányzik a jobb karja. Hát ez meg hogy lehet? Végül is megtaláltuk a kisebbik ládában, felszereltük a testre, akkor derült ki, hogy ez a kar bátran előre mutat. Az őrnagy úgy állíttatta fel velünk a szobrot, hogy a jobb kar Keletre, Oroszország szíve felé mutasson, jelezze a német győzelem útját. Aztán, persze, mi továbbmentünk, a szobor pedig ottmaradt a főtéren.

Nem sokkal később Tolbuchin elkente a szánkat, vagy száz kilométert vissza kellett vonulnunk. Platovót is feladtuk, a város alatt szerveztek újra minket. A hadvezetőség elhatározta, hogy Platovót mindenképpen vissza kell foglalnunk, összevonták a maradék erőt, sikerült is az áttörés, másnap már bennjártunk a városban. Kidőlt fák, roncsok, rengeteg rommá lőtt ház, csak úgy kíváncsiságból kimentem a főtérre, na – mondom magamban –, megnézem már, hogy mi történt a szoborral? A katona szobra ott állt a helyén, de megdöbbenve láttam, hogy az oroszok kiásták, és arccal ellenkező irányba fordították úgy, hogy jobb karja nem Kelet, hanem Nyugat felé mutat, jelezve, hogy inkább arrafelé menjen a német bronzkatona, akinek a fenekén egyébként egy sáros csizmanyom is látszott.

Von Lugge is észrevette, kiásatta velünk a szobrot, és visszafordíttatta, csak akkor nyugodott meg, mikor látta, hogy a jobb karja újra Kelet felé mutat.

Maguk nem fogják elhinni, kedves uraim, de Platovo kilencszer cserélt gazdát, négyszer volt a mi kezünkön, ötször az oroszokén, de a legnagyobb harcok közepette is jutott ideje mindkét félnek, hogy a szobrot Kelet, illetve Nyugat felé fordítsa. Sőt, az oroszok gúnyból vagy fenyegetésből egyik visszavonulásukkor rárakták a szobrot egy ócska tengelyre, ezzel azt üzenték, hogy nemsokára visszatérnek Platovóba és újra megfordítják.

Utoljára akkor láttam a forgatható katonát, mikor mint hadifoglyot vittek át az oroszok a városon, már egyetlen ép ház sem maradt meg Platovóban, de a szobor sértetlenül ott állt a helyén, csak a jobb karját csavarta el valamilyen szörnyű légnyomás, hogy most fölfelé mutatott, mintha Szentpétervár helyett a kulcsos Szent Péterhez utasítaná a németeket.