Verses levél Varró Dánielnek

Tisztelt Varró úr…vagyishogy, Dani, gond nélkül, könnyen írsz, ahogy a Singer varrógép varr, a márkás, hajdani, ha versírásra birizgál az inger – a sor végét rímmel elendlized. S balladából megírsz egy nap tizet. Gondolom, tudod, mi nyílik meg ekkor: az ifjúság, a tág bőségszaru, nem Goethe céhládája, az öregkor, a budin nyögő, bazaltos szarú. Bukfencezel, amíg a du-ból ich lesz, mert verset bárki hangján könnyen ihlesz. Elillan ez, s jön majd a próbatétel, a sors nem oszt új partihoz lapot – időd, mint odakozmált menza-étel, és benne mócsingos hétköznapok. Őrizzen tőlük angyal és szerencséd, nyílt lélek, jókedv, báj és szemtelenség. Az ifjúság szikrája csak előleg, lepkére még egy orvvadász se lő. Felnőtt fejjel dől el, mi lesz belőled, költő vagy trükkös mesterverselő, noha a vers amúgy tartós kamaszkor, s az ihlet, mintha rügy pattan tavaszkor. Ólomként súlyos lesz, ami ma könnyed, de léghajóba kell a nehezék, versbe a hús, a csont, a vér, a könnyed – a föld, hogy lehessen fölötte ég. Ezt tanulta egy fáspincében…ott ő, híved, e levél feladója, Ottó.