Összeomlás

Nem, nem volt robbanás,
csak összeomlás.
A belülről megőrölt,
a magát csalva másokat csaló,
a látszattal terrorizáló
hang nélkül szétomolt.
Gondolhatunk-e még –
a kétség által kezdettől kikezdett,
kétségnek jogát is feladó,
a megposhadt fürdővíz hülye őre,
a vízé,
melyben volt-e csecsemő –
gondolhat-e a felszabadulásra?
Képzelhet-e ilyesmit, aki látta
szétomlani hang nélkül,
szétválni lágyabban,
mint szeretkezés után
a testek, lágyabban mint husunk
foszlik le csontjainkról egyszer?
Csak szétcsúszott egy hang nélkül,
szögek átcsúsztak lágyan elrohadt gerendán,
téglák márgaként vagy hamuzsírként,
porózus száraz szerkezetüket
feladták, mint a züllött kötelék,
amikor mi értelme ellenállni –
verik a földet pergőtűz és aknák,
nevetséges fölény
veri az üres levegőt,
mint az eső, az eső, az eső.
Nem, robbanás nem volt, csak összeomlás.
Csak soká, nagyon soká,
tolongva üledt le
a nyirkos, sűrü por.
Vagy inkább nincs egyéb, csak e tolongás?
A nedves, duzzadó tülekedés?
Szétesése az épített világnak.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]