65 karácsonya
Sára halála után haza éppen nem költöztem, |
ámbátor, hogy hol a NÁTHÁSBAN – mint mondani szokás, |
már ahol – laktam, ez jószerivel eldönthetetlen. |
Ez a haza, ahová, mint mondom, nem költöztem |
65 Szentestéjén, Budán volt (van |
is némileg rútabbá alakítottan), ottan |
nem laktam ekkor, bár jóllaktam |
a nagyanyám (még élt) eltette befőttel, |
aztán elbeszélgettem a nagynéném férjével |
(unokasógorommal, vagy hogy ezt mondhatni?), |
aki ekkor a fentiekből kitetszően még szintén élt, |
a helyzetről meg az erőviszonyokról |
(ő is, szegény, a maga szerény módján |
tényezője az erőnek, majdnem-főmérnök). |
Aztán a tévében kékesen villogott |
valami Jézusról meg jászolról (az ateista állam |
akkortájt kezdte hülyének tettetni magát). |
Szóval a kékfényben megszületett a kisded, |
és a lehetséges témák is kiszikkadóban |
voltak, a befőtt már kiemelkedett a szaftból, |
mint a hajóroncs, és bőrösödött. |
Nagyapám, csakhogy ő akkor már mintegy |
féléve nem élt, ekkorra már bizonnyal elaludt volna |
a házilagos meggybor-spriccer mellett |
(kevés betett neki), és öreganyám élesztgette volna |
karácsonyiatlanul: „Anti, az istenedet |
ne horkolj az asztalnál!” Még ajándék is |
volt, én azt hiszem egy kesztyűt kaptam, |
a család nőtagjai fel nem használt bőrápolószereiket |
testálták egymásra elkövetkező alkalmakig, |
mikor is újracsomagolást szenvedve, |
lomlét után megújra ajándékká lényegülnek. |
De Sára nem pofozható újra, |
kis sminkkel, ruhácskával: ajándékul férfiaknak. |
Így hát, nyilván a frissen kapott kesztyűben |
(amennyiben azon a télen kaptam) éjféltájban |
elindultam sétálni, csikorgó lépteimet a havon |
egy szellemfül tekervényei talán őrzik, |
a mondott budai helyről a Margit híd felé, |
átlábolva az éjféli mise elszivárgó közönségén |
a Ferencesek templománál, hogy ácsorogjak a hídláb fölött, |
amin bölcs öreg jégtáblák zúzzák szét majd |
olvadástól hemzsegő fejüket. |
|
|