Csokonai
Világ szelével s egy ország sarával |
nyakba kapott deák-köpönyegén, |
baktatott a vándor szegénylegény, |
egy szóra, kortyra itt-ott meg-megállva. |
|
Farsangra, torra, nászra, paszitára |
mindig kész volt nála a költemény, |
de a zsíros hon néma mezején |
csak az Echó felelt esdő szavára, |
|
míg egy késő századról álmodott, |
hol egyszer legalább megemlegessék |
édesebb Lillák, s társak, szabadok. |
|
Hát felelj neki te, mormolva versét, |
azzal, hogy emberibbé hogy tehetnéd |
nem a későt, de ezt a századot! |
|
|