Vörösmartyhoz
Ki, hogy világot a jövőbe gyújts |
férfi-tettekre induló korodnak, |
a múlt fényét a homályból kiloptad, |
te vén cigány, szittya Prométheusz, |
|
kinek forró énekében felolvadt |
egy jeges ezredév, s a szörnyü juss, |
veszett haza és borult elme bús |
üszkei közt is a reményt szitottad: |
|
hogy sodrában e mái nagy napoknak |
a fényért küszködők mindannyian |
megérthessük a voltat és a leszt is – |
|
mi nélkül minden kásás ködbe roskad, |
taníts meg mindent merni, ami van: |
újat, nagyot, kedvest s rettenetest is. |
|
|
|