Altamira
Futott, ahogy csak inas lába hordta. |
Szőrös arcát el se képzelhetem. |
Mögötte a sziklás meredeken |
fenyegetően csörtetett a csorda. |
|
Egyik társát már halálba tiporta. |
Messze fény csillogott a tengeren. |
Lihegve ért oda, hol egy helyen |
szabadító rést nyitott a hegy odva. |
|
S amit nem tudott megtenni a kő-kés, |
a vereséget váltva győzelemre, |
a gyengeségből merítve fölényt – |
|
a rettegő, de már nem remegő kéz |
a barlang falára odaszögezte |
játszi bájjal az ormótlan bölényt. |
|
|
|