Paestum
Amíg elbűvöl itt e két sor arany oszlop |
s a köztük perdülő-bújkáló könnyü ég, |
a súly és libbenés e kék tánca – tudod, hogy |
hajdan tető födte rideg fehér kövét; |
|
nem bújkált közte ég, s e tág tengeri táj is |
más volt itt: gyarmati nyüzsgő görög polisz, |
benn kereskedelem s politika reális |
köznapjai, mocsok, lárma, mint máshol is. |
|
Hát mit csodálok így? Amit senki soha |
nem épített s nem is álmodott meg, csak a |
szélhámos századok szemfényvesztő szeszélye? |
|
Az örökös habok csillannak lenn a parton. |
S még azt se tudhatom, mi ment itt feledésbe: |
koszorús Héra-e vagy földrázó Poszeidón? |
|
|
|