Szent György
„A név a végzet”? Nem hiszem. De mégis |
gyerekkoromtól meg-meglátogat |
vértjében a sárkányölő lovag, |
kinek neve véletlenül enyém is. |
|
A szörny bűzös lehe arcomba csap |
s érzem Galerius véres dühét is, |
s rá a lassú, kéjes tűz-sercegést is, |
ahogy szörny szajhaként testébe kap; |
|
vagy ahogy régen Kappadóciában |
lengett felé a lányok leple, lágyan, |
hisz szép volt, ifjú, és bátor vitéz. |
|
Túl legendák s babonák sűrü árnyán |
hadd képzeljem egy percre el a máglyán |
ropogó, csupasz emberi hitét. |
|
|
|