Rapa Nui szobrai
– Szólaljatok meg egyszer már, gigászi |
titok-kolosszusok az Óceán |
irdatlan kék örvény-talapzatán… |
– Mit mondhatnánk neked, ember, kiváncsi |
|
hasonmásunk, mit úgyis nem találsz ki? |
Állunk kihűlt kráterek szirtfalán, |
ahogy a sajgó őskori magány |
magát a testvér kőbe tudta ásni: |
|
mi is a lélek tomboló tüzének |
kihűlt vulkánjai, kővé meredt |
álmok – akár a tieid. Ne kérdezd |
|
a titkunkat. Se több, se kevesebb, |
mint bármié, amit emberi ész tett, |
mint a versé, mit most ír le kezed. |
|
|
|