Hazatérő csorda
Az Idősebb Brueghel festménye
| Egy varjú ül a csupasz téli ágon, |
| négy évszázada lesz, hogy odaszállt. |
| Viharos alkony volt, a láthatárt |
| veszélyes fények törték át sugárzón. |
|
| A csordát nógatták a dombon át |
| vaskos flamandok, néhány ifju pásztor |
| döfölte az egész napi falástól |
| lustán imbolygó borjak oldalát. |
|
| Aztán, mint mindig, biztos este lett, |
| barmok kérődztek, emberek ledőltek… |
| S új nemzedékek tiporták a földet, |
|
| s hegyek nőttek s apadtak tengerek. |
| De túl halálon s mindmegannyi nyáron, |
| a varjú ott ül csupasz téli ágon. |
|
|
|