Thomas Mann keze
Nem is a mámoros-fegyelmezett, |
bűvös elmét tudom csodálni benned, |
e mérónt, mely az emberi vizeknek |
aljára szállt – de ezt a két kezet, |
|
ez öntudatnak és önkívületnek |
mindig egyformán engedelmeset, |
fél évszázadon át, eszeveszett |
viharai között két kontinensnek. |
|
E kezet, melynek sűrű gyöngy-irása |
nélkül kósza füst maradt volna csak |
a leglobogóbb lángú gondolat, |
|
s melynek már hullt porát se jelzi más a |
mindent eggyéporlasztó föld alatt, |
csak smaragd gyűrűd tompa csillogása. |
|
|
|