Illyés Gyulához
Tihanyi végvár híres kapitánya, |
három megyét vendégelő nagyúr, |
s egy országot! úgy is, ha szótlanul, |
ha némán kong is szív és pince tája. |
|
S tudnál világot is! de haj! hiába, |
magyar költőt rab nyelv ejti rabul. |
Mint egy verset, fájó példázatul |
fordítsd le egyszer sorsod franciára. |
|
De úgy meg – hisz a magam szövegén |
próbáltam én is, szegényebb legény – |
hol marad úgy az íz, a csín, a lelke? |
|
Az édes tóparton zengd csak tovább, |
tán kijut egyszer még a tengerekre, |
lefordíthatatlan sorsunk dalát. |
|
|
|