Arezzói alkony: Egy a végtelen sok lehetséges tájkép közül…
A festészet új szemet ad a szemnek. |
Nem láttam-e a harangok zenéjét, |
és hátulról egy lány s egy fiú léptét, |
ahogy szinte a lábukkal öleltek? |
|
Fejem fölött, freskóján az egeknek |
egy szín merítgette tengernyi létét, |
tenger-kék, vér-kék, hegy-kék, kombiné-kék |
Danaidái egyre töltögettek. |
|
Kis kovácsműhelyben a felmerűlő |
századok mélyén szikrázott az üllő |
a Piaggia del Murellón, s míg kinyíltak |
|
korunk cirádáival a neónok, |
nagy, kormos felhők közt kovácsolódott |
felizzva épp az első esti csillag. |
|
|
|