…és folytatása, melyben a költemény még mindig csak súrolja témáját

De mért válasszam épp e csillagot?   S mért folyton és folyton választani?   E kurta életben is hány napot láttam feltűnni és leszállani,   hány eget láttam… s hányat meg se láttam   (mért villanjon fel épp e mostani?), s nem is csak, míg ültem bezárt szobákban,   odakünt is, csak önmagamnak összébb   vont (vagy kitágult?) egeibe zártan –; mint most is, hordván izgalmam keresztjét,   felfelé Arezzo kálváriáján –   s csak visszafelé láttam meg az estét. De előbb még… A festészet csodáján   legvégül is győz a fal. Arra lát a   szem először e kápolna homályán: a romlás titkos geometriája   tűnt elém, az idő-koholta képek   kiszámíthatatlan arany-szabálya: kopások, fakulások, repedések –,   ahogy a sekrestyés reányitotta   a reflektort (mert ottkünn már sötét lett) az ötévszázados ecsetnyomokra   (amire a jenki hölgy adta dollár   bibliai igéje buzditotta). Ó, te, ki e Teremtés ura voltál   az élet hat napján át, mint az isten,   hogy végeztével megpihenj, mikor már minden készen állott, a hetedikben –   töröld le, mi itt áll e falakon!   Láttasd ami van, úgy, mint ami nincsen! a harmadik vagy hatodik napon.