Freskó: Konstantin győzelme Maxentiuson
Dárdaerdőre ver sátrat a távlat, |
minden pontján fényben ropog a reggel, |
úgy, ahogy minden idők óta felkel, |
s ahogy, emberszem, mégse, sose láttad. |
|
Titkos násza álomnak és aránynak, |
a férfi formának a nő szinekkel; |
minden önmaga – s még egy ritka hangszer, |
lovak lábai lépkednek fugákat. |
|
Középkor hajnala? a reneszánszé? |
Oldalt nem inkább nekünk harsonáz-é |
e vértelen győzelem kürtöse: |
|
kék folyóknál és kék egek alatt majd |
meglátni ez emberszem-még-sose- |
látta, de bennerejtett-fényü hajnalt? |
|
|
|