Szonett: Közjáték
Közben ködbe merült a folytatás. |
Január és önmagam köde fojtott. |
Zord légtömegek betörték a frontot. |
Ó, imádott istenünk, alkotás! |
|
egyszerre rühes szolgává aláz |
az élősdi „élet”, csöpp-csápu gondok |
csontig csíphetik érzékeny mivoltod: |
egy női könny, egy telefon-hivás. |
|
Ó, rá is hány ily köd szakadhatott! |
Az „isteni” arányra rácsapott |
a sajgó emberi aránytalanság. |
|
De ma megint gyöngyházból kelt a reggel. |
És megtölti a szomjazott szinekkel |
a fal tátongó, tikkadt csoda-kútját. |
|
|
|