Mese rólad
Tán egytized köbméter levegő – |
a véges semmiből ennyit szorítsz ki, |
ennyi az: lenni – enni – inni – hinni, |
az anyaggá szervült igeidő, |
|
az a nem-volt és van, mi nekik ő, |
teneked én, énnekem te, nekünk mi, |
ennyi emlék s ennyi fehérje, ennyi |
az üdvözíthető s üdvözitő |
|
mulandóság. Ez a csak-te, e csak-mi. |
Nézlek, s már érzem újra összecsapni |
a levegőt arcod, karod, öled |
|
helyén, ki vagy s maradsz nevezhetetlen |
és kimondhatatlan, akár az isten, |
az Örökkévaló Egyetlenegy. |
|
|
|