Kis epe-gramma

az érdemből soká lesz érem

(nem is hittem már hogy elérem)

de ha… mégis… szorongva kérdem

(mert kérdéses) valóban érdem

es-e még kitüntettetésem

nem leledzik-e tévedésben

– hisz többször volt rá érkezésem –

s netán más méltóbbak helyében)

és nekem még – mégis elérnem

beérnem – és vele beérnem

„ó mért oly későn…” ó miért nem

rózsanyílásnak idejében

s nem a hulló levelekében

hogy lett volna időm kiérdem

elni és nem – csak úgy – megérdem

elnem – az „ifjú álmok” és nem

koros álmatlanság jegyében

mikor a dics már szinte szégyen

(bár tudom – ki tudná ha én nem –

milyen kétes egyeztetésben

érdemesül végül az érdem

fej vagy írás véletlenében

kétoldalú mint minden érem

attól függ ki s mi felől nézem

és nézi más – s az ő helyében

énnekem hogy kellene néznem)

most ebben a nothappy végben

hol legföljebb ha azt reméllem

hogy kissé nagyobb tisztességben

s nem ily karmos ars criticán

térbetyülve kukoricán

tart eztán a CICÁM

[1997. március 10–15.]