Campo de’ Fiori
| Itt állt a máglya. Jordanus barát |
| itt vált hamuvá, sercegő nyirokká. |
| Sűlt a velő; amelyben Elvvé s Okká |
| értelmesült az esztelen világ. |
|
| Lángolt a Mindenség és a Monád,
|
| s a zárt ajak némán égett konokká. |
| Aztán a hóhér hűlt hamut kotort rá, |
| s mentek. S csend lett három századon át. |
|
| A hajdan tigrisek elé vetett |
| szentek ükeiből ez lehetett! |
| Hát mit remélsz, mily ábránd vigaszát? |
|
| Ha csak azt nem – ó, hány halálraszánt, |
| magávalvívó kor vigasza volt ez! –, |
| hogy egyszer minden máglyából szobor lesz. |
|
|
|