Modigliani
Míg Európán átcsap a kénköves láng |
s a vér örvénylik, mint a vízözön, |
s az embert ölik és az ember öl, |
s a halál mindent feketére fest át, |
|
ő, mint ki a vak istenek helyett lát, |
mint egy világnyi lázas anyaöl, |
egész népet teremt a semmiből: |
a szép fűszeresnét, a kis tejeslányt, |
|
festőt, jegyzőt és parasztgyereket, |
mély férfi-szemet s mélyebb női testet, |
minthacsak, új Noéként, fékevesztett, |
|
maga-pusztító mámorban, neki |
kéne az egész emberi nemet |
a végpusztulásból kimenteni. |
|
|
|