Előhang
Én sose voltam igazán magam – |
|
Magam én énmagam még sose voltam. |
Hogy választhatnám hősömül magam? |
|
Hogy dalolhatnám azt, ki nem is voltam? |
Közhely lenne csak úgy, Rimbaud-ian – |
|
De tán nem az így, stancákba csiszoltan |
A hang tehát tassói, byroni – |
S csak Arany által némiképp honi. |
|
A régi forma váltson új köpenyt? |
|
Új köpenynek se árt a régi forma. |
Egy stanca-csepp, és máris benne cseng |
|
A vers-kontínuum tengernyi gondja. |
Az intenzív s extenzív végtelent |
|
Végességében is magába fonja. |
A puszta szórím megengedhető-e |
Például? Használhatta volna Goethe? |
|
De ennél kisebb gondom is nagyobb. Itt |
|
Van (hogy ne mondjak mást) a kozmopo- |
(Be sem végzem, úgy tán ki sem tudódik – |
|
Arany is erre volt az apropó). |
De legfőként az új s a régi módik |
|
Űzik egymást, mint vadat a kopó. |
Hagyomány: hagyományok hagyománya. |
Meddőhányó és kincsek-kincse bánya. |
|
S ha már Goethe… ő tudta, s tőle tudjuk |
|
(Ha magunktól nem), mily döntő a nem:
|
Ha ugyanazt disztichonokba fújjuk, |
|
Botrány lesz az, ami stancákba’ nem. |
A forma a kétesvésésü kulcslyuk, |
|
Melyen át kukucskál a kandi szem. |
Forma mint kulcslyuk – nem is rossz hasonlat. |
De hol marad helye a tartalomnak? |
|
A tartalomnak, melynek nincs határa, |
|
Míg a forma szűk s zártvonalu test, |
S mégis e szűk nyilás az, mely kitárja |
|
A változóban ezt a véglegest: |
Eltűnik, hogy a láthatót a látha- |
|
Tatlan láttatottjaként tételezd. |
De míg azt hiszed, belénklátsz, te dőre, |
Csak önnön bensődnek vagy voyeure. |
|
Mert a végtelennek két vége van |
|
(Pongyolán fogalmazva): aktuális |
És potenciális is, máshogyan |
|
(Nem matematikailag) magán- is |
Meg köz- is, és viszonylataiban |
|
Kívül s belül folyton egymásba játszik: |
Akár a csiki-csuki a malom- |
Játékban: így forma, úgy tartalom. |
|
Miről is szól e vers? Persze a versről. |
|
Van napjainkban ennél fontosabb? |
Ki más tudja semmiből s végtelenből |
|
A sarki kocsmához vivő utat? |
Meg azt, hogy a lelkünk vetése megdől, |
|
S Kukutyinban milyen hegyes a zab? |
Bölcsek köve? Egységes térelmélet? |
Tessék! tessék! itt látható az – élet. |
|
A műfaj jeles mintái nyomán |
|
Most kéne belefognom a mesébe. |
De hol a hős? Istók vagy Don Juan? |
|
(Tankréd lovagról már nem is beszélve.) |
Átperegtek, mint jó liszt a szitán. |
|
És nem maradt helyettük már az Én se, |
A jó öreg lírai lelemény. |
Nem ér a nevem! – tapsol a Nem-én. |
|
„Én – az valaki Más”, így mondja Rimbaud. |
|
„Én – az Senkisem”, tódítja Pessoa. |
Autentikus létről már szólni sincs szó, |
|
Tán csak a csecsemő oá-oá.
|
Aztán: „Ipi-apacs!” és „Ki a húnyó?” |
|
Fogócskázik a Je és a Moi.
|
Ittlét és Ottlét között ténfereg |
Heidegger meg a többi rossz gyerek. |
|
Hogy meséljek arról, mi nem vagyok? |
|
S amiről én (?) tudom csak, hogy lehetnék.
|
A mese jelenbe leforgatott |
|
Múlt, vagy a múltba vetített jelenlét, |
Idő – jövő, s feltételes – a mód |
|
Nem lehet ott, hol feltétlen a jelkép: |
A kép az a kép, amely sose más kép: |
Történet, mi nem történhetne másképp.
|
|
Csakhogy… nem óhajtanék sarlatánmód |
|
Turkálni abban, ami nem enyém, |
Dehát: versben vagy függvényben, akárhogy: |
|
Az esemény mégiscsak esemény,
|
S akár belátod, akár kitalálod, |
|
Van múlt, mely a jövő végtelenén |
Úgy úszik el, mint ami sohasem lett, |
És sose része semmilyen jelennek. |
|
Míg a (mondjuk) afin térben maradsz, |
|
(Hogy mit szólt volna ehhez Euklídesz?), |
Akármilyen sebességgel haladsz, |
|
A fénysebességhez nem közelítesz – |
Így marad mindig éppoly messze az, |
|
Amit átélt Istók, Juan vagy Ínez, |
Attól, amit a költő versbe foglal, |
Akárhogy felgyorsított metrumokkal. |
|
A metrika is… ha már itt e szó… |
|
Bár e vers – neve is Ottava Rima –
|
Sorokba mérhető s rendezhető, |
|
S háromszor kettő s kétszer egy a ríme |
(Ha olykor kancsal is, s most ó vagy ő,
|
|
A vagy e tetszés szerint visszahívja), |
Mégsincs vége – kontárul így tanítnám: |
Minden vers végen túli, trans finit szám. |
|
Arany mondja, s rá jó, ha odahallgatsz |
|
(Majd Valéry is megerősíti): |
A vers előbb csak kósza dalt sugalmaz, |
|
A szó, mely szülte, később tölti ki – |
Mi más tehát a forma? üres halmaz,
|
|
Amelynek nincsenek elemei. |
Abszolut abszolut és szófia. |
|
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
|
|
|