Nyárvégi villa
| (De még nyílnak a kertben |
|
|
Nyárvégi ég
| Hogy olyan messze vannak. |
|
|
Nyárvégi nyár
| A rózsa még ma is kifeslett |
| A fa még talpig zöldben áll |
| A víz is vonzza még a testet |
| Még minden olyan mint a nyár |
|
| Még olyan Olyan még De már csak |
|
Olyan Milyen? E még s e már
|
| Közt nem tudod milyen a nyár Csak |
| Azt tudod hogy elmúlt a nyár |
|
|
Aug. 14.–szept. 27.
| most is meghozta a magáét. |
| mézöntők. lángszórók. lilák. |
|
| imbolygó kis szagukkal mint az árnyék |
| egész kis fényűző világvég. |
|
| nyárvég. évvég. nap vége. vége |
| kései fény sző könnyü szöszt |
| a keserű őszirózsa-levélre. |
|
| mindig boglári virágok hozzák az őszt. |
|
|
Nyár (vége)
| Még nyílt szemmel igazukat hazudják |
| Nyár hamis tanúi a dáliák |
| Hogy létezik e földön más világ |
| És másfelé is tudná venni útját |
|
| Hogy kétesebb ez mint azt lombjahullt fák |
| Levert dió levált birs vallanák |
| Lomb rozsdáját késő alkímiák |
| Koholt fényei arannyal befutják |
|
| Még egy őszi szonett a Nagy Talonban |
| A csörömpölő ócskavashalomban |
| Mit összehord a kertben a gereblye |
|
| A Nagy Perben még egy vesztes szonett De |
| Valljátok csak álságtok igazát |
| Ti nyár hamistanúi dáliák |
|
|
Őszi szonett
|
Hagyományos. De milyen hagyományos. |
| Rácsos nap. Hullámzó víz. Vadkacsák. |
| Szélcsend. És csönd. November-árvaság. |
| Csak a hullám. Mely hullámot utánoz. |
|
| A természet. Ismétli önmagát. |
| A szokásos. De még milyen szokásos. |
| A szél. Nem fúj. Nádszál sem ér a sáshoz. |
| Az ok. Mintha nem tudná az okát. |
|
| Ma nincs szél. Csak a tegnapi. A tegnap- |
| Előtti. Mely a mélyből újra felcsap. |
| Önmagát önmagával mozgató. |
|
| De nem. Vihar nem lesz. A nyár. (Viharnak |
| S mámornak gerjesztője.) Rég kihamvadt. |
| Ne hidd. Hogy tükröt tart eléd. A tó. |
|
|
Még egyszer: a boglári parton
| Hozzá se érsz. Csak incselkedsz vele. |
| Nem is látod. Hátat fordítva fekszel. |
| Mégis borzongások átjárta testtel. |
| Mindenestül benned a közele. |
|
| Elég hogy tudatával vagy tele. |
| Érzék-túli s -inneni érzetekkel. |
| Múlt s jövő közös jelene meleng fel. |
| Mielőtt még a jelen jelene. |
|
| Így feküdhettek boldog szeretők. |
| (Ha voltak…) Az egyesülés előtt. |
| Húnyt szem. Csukott száj. Meg se rebbenő kéz. |
|
| Retardált vágy mely vágyat fojtva érlel. |
| Köztük pattanásig-telt levegő-rés. |
| A gyönyörre-várás hűs gyönyörével. |
|
[Balatonboglár, 1990. augusztus 19–20.] |
|
Még egyszer: Velence
| Mindennek van hátulja. Itt takarásba vannak |
| a gondolák, a bárkák, a Piazza, a Palazzók, |
| a ramák és a boccák, a kezek és az arcok, |
| ívek és oszlopok, loccsanó kapualjak. |
|
| Magától jön a vers, az ódon-új alakzat, |
| a szép, „alak” szonett, miről Berzsenyi vallott: |
| hol pereg, ahogy a vonat kereke csattog, |
| hol, mint a laguna, lassan csobogva hallgat. |
|
| Fejben, kedvtelve írod, a rímet se keresve, |
| minthogyha semmi sem vethetne ki az útból, |
| s míg képzeleted a falakon túlra nyargal |
|
| (így mondták rég, ugye?), látod, ahogy Velence |
| szemközt, rongyos gatyáját illetlen mozdulattal |
| letolva, fenekével a lagunára guggol. |
|
|
| (mint ami most itt szól a |
| hol vannak? – ne keresd hát – |
| mind csak egy pillanat volt |
| s hogy evvel-e vagy avval? |
|
ez? az? egy pillanat volt |
|
|
Képzelt emlék
| Világlik nekünk a hajnali hold, |
| kékítőbe oldja az éjsötétet: |
| klasszikus tája s perce a szökésnek. |
| EL! EL!* Away! mint Shelley írta volt. |
|
| Robog a kocsi, ábrándja miértet |
| s hovát nem kérdez: cikázó kobold. |
| Ahogy az úton két szín egybefolyt, |
| a véletlen olyan akár a végzet. |
|
| Nem játszhat egyszer a játék komolyt? |
| Cél nincs, csak szél, csak út, csak messziségek. |
| Irány: a sose-lesz, a sose-volt. |
|
| Képzelt úton a képzelt szökevények. |
| S mikor a hold sugára odatéved, |
| ajkad felcsillan, mint egy kicsi hold. |
|
|
Petrarca sírjánál
| „zöld lombok” közt bolyongok |
|
| „e kínvert zöld szigetre” |
|
| (mintha csak volna rá ok) |
|
| s hol Shelley élni vágyott |
|
|
Egy este
| nem nem a lelkiismeret vala- |
| mi más alig tudom magam az ágyra |
| feszíteni mintha kínpadra vágyva |
| mint varsa le-föl vergődő hala |
|
| egyetlen nagy háló az éjszaka |
| nem bűnbánat nem is a hiánya |
| a nap tűzpróbáját ki ma sem állva |
| kezembe-égett izzó szén a ma |
|
| ma sem ma is mais ez a masem |
| ma is megint innen a limesen |
| nem magamnál tovább még magamig sem |
|
| megloptak magamtól is mi lopott meg? |
| ma is? ma sem az voltam ami lettem |
| ma is dolgomvégezetlen halok meg |
|
|
Lázálom (2)
| Az igazság itt áll előttünk |
| De nem lehet megszólítani |
| Mert tilos kiejteni a nevét |
| Mint a Bibliában az istenét |
| Vagy csak nem tudjuk a nevét? |
|
| Az igazság itt áll karnyújtásnyira |
| Mint Hölderlinnél az isten |
| De senkinek sincs hozzá elég hosszú karja |
| Pedig mindenki a bőrén érzi forró közelét |
| Láthatatlanul mint a sirokkót |
|
| A jogtalanságot kellene megmarkolnia |
| De akkor előbb a saját fejét kellene szétzúznia |
|
| Nyomát vagy magát a jogot |
| Miképp adjunk jogot a jognak |
| Hogy joga legyen jognak lennie |
|
| Majd megszakad érte a szívünk |
|
|
Zeitgedicht
| Mit kapni húsz forintért Budapesten |
| (Kilencvenegy március idusán) |
| (Egy jatt egy tankolás benzin után) |
| Egy fél kiló jobbféle kenyeret sem |
|
| Két sárga villamosjegyet jutány- |
| Osan – ha most még sietve beszerzem |
| Egy kávét eszpresszóban közepesben |
| Egy feleset itt a sarkon talán |
|
| No meg – ha kedved (éppen erre) szottyan – |
| Ott hol eleink ültek a New Yorkban |
|
| (Ott ahol a hatos – most is – megáll) |
| Két percig nézheted ahogy a boxban |
| Ezét-amazát riszálja a lány |
|
| (Még fekete gyöngysor sincs a nyakán) |
| Hát nem mondhatjuk: megálljunk legottan? |
| Mert itt van már eljött a Kánaán |
|
|
Zeitgedicht II.
Összerakósdi Garay János, Babits, József, Weöres, Zelk, Jékely, Orbán stb. töredékeiből
| (Zeitgedichthez dátum dukál) |
| vagy mondjuk a „Riói csúcs” |
|
| de balladám nézd mi az ott |
| száz jó vadász Szigetre tart |
| állnak ahol szakad a part |
|
| fekhetnek fákon fák alatt |
|
| de ki mondja meg hogy kik és |
| mily határt sért vadász vitéz |
|
| bizony nem csak országhatárt |
| s a Parancsot sértette meg |
| lesz a látvány mit generált |
|
| tanácsnok szól miniszter int |
| elcsitul minden mint a pinty |
| vagy mint a meglőtt kormorán |
|
| nem ebből nem lesz hitvita |
| egyetért Újszöv. és Korán |
|
| hisz együtt élünk szüntelen |
|
| koromként hull a kormorán |
|
| minden tisztázva mocskosul |
| mindegy ki vitéz ki vadász |
|
| holt szemgödör halott sirály |
| zuhan ezernyolcszáz madár |
| hazatér száz vadász vitéz |
|
| zuhan ezernyolcszáz madár |
| terror s terror közt nincs határ |
|
| égre lobogjon? – földre sem |
| a két nagy költő-mostoha- |
| testvér édestestvér-szava |
|
| a Föld alatt a part szakad |
| Szigeten nincs szigetlakó |
| ne kérdezd hogy mivégre vagy |
| a lét csak léttel osztható |
|
| bár tudnánk madárul dalolni |
| szárnyakat ránk múzsa repíts |
| most kéne hymni odi psalmi |
|
| hazájukért haltak szegények |
| s hogy mért éltek – éltek csak éltek |
| mint te meg ő mind aki Lett |
|
| ha senki más hát én te mi |
|
|
Politika
|
| Peiszisztratosztól mentesen |
(Kappanyos András fordítása) |
|
| Rémlik hogy már ötven éve |
| Ilyen címmel (ámmal-ímmel) |
| Írtam verset (máris élve) |
| S most e vers is arra rímel |
|
| Mintha barlangfalra – írtam |
| (Mi másért is ír az ember |
|
| Ötven vagy húszezer éve?) |
| Mért ír mért rajzol az ember? |
| Hogyha kell – szívét kitépve? |
| S ha nem is – foggal-körömmel? |
|
| Kik vésték – hiába vésték |
|
| Hogy tanuljuk és tanítsuk |
|
| Ez a Szfinksz örök talánya |
| (Van-e aki választ ad rá?) |
| S nem csinálja aki tudná” – |
|
| Mi az? – Ne kutasd királyi |
|
|
|
Nunc
| ami megtörténhetett volna |
| aminek meg kell történnie |
| aminek nem szabad megtörténnie |
| ami akkor se történne meg |
|
„El tiempo intrasferabile”
Változatok egy spanyol verssorra
(már nem tudom kié)
Carmen macarronea
estás aquí el sueño of all men |
eres la poesía en sus oraciones obscenas de la tarde |
you were mi amor infeliz cette semaine |
(ya que uno siempre necesita del amor infeliz también) |
we all have a hungry heart |
mondja mellettem a bárnál kissé elázva egy ifjú Irish Bard |
tú la reina de tous ces petits rois |
tú rimas a la muy hermosa palabra húngara: |
|
Őszi levél – A.-nak
| Hát ez a feladat. Ki tűzte ki? |
| Az alany vagy a tárgy? Ő-e vagy Én-e? |
| Az én sorsom? Az ő sorsnélkülisége? |
| Állandó szökésem az igazi |
|
| feladattól? Véletlen töredéke |
| egy percnek elég megállítani |
| hullásában ezt az egyedüli |
| részét az egésznek? Szóval: a séta |
|
| a fák alatt. Aztán a heverészet, |
| melyben a rész egyszerre csak egész lett: |
| Egy – milliókból. Milliók az egyben. |
|
| Barna, eres, ötujjú falevél. |
| Felvettem. Mit kezdjek vele? Elejtem. |
| Fújja lábad elé a rím. (A szél.) |
|
|
Mimézis
| tíz hosszú szárú lila tulipán |
| egy sárga pettyes fekete mázas agyagvázában |
| csak az állagát tapintani |
| csak egyhelyben forgó táncát |
| ezeknek az őrjöngő derviseknek |
| ezeknek az oszlopos szenteknek |
| ezeknek a halálratáncoltatott lányoknak |
| ezeknek a boldog mártíroknak |
| nem a léha és gőgös alkotást |
| hogy még egyszer az legyen ami |
| ontológiáját és teleológiáját |
| néma alázattal megtalálni |
| a virág előtti a szárerelőtti a sziromelőtti |
| egy sárga pettyes fekete mázas agyagvázában |
| tíz hosszú szárú lila tulipán |
|
Ronsard új szonettjei
Az új Heléna számára
| Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett |
| S ki tudja tán atomlámpa fényében ül |
| S keze közt biztosan nem rokka penderül |
| Vajon majd bánja-e – nem is azt a „szerelmet” |
|
| S nem azt a „megvetést” – hisz tudjuk nem vetett meg |
| S enyém leende ha csak afféle körül- |
| Mények közt is ahogy az annak sikerül |
| Ki magából nem ad mást csak a nemiszervet |
|
| Vajon majd bánja-e – nem amit nem adott |
| Hanem amit kapott de el nem fogadott |
| Én már a föld alatt leszek földhöz hasonló |
|
| De belőlem fakad majd akkor is a Vágy |
| Rózsája miben Önt verssé tükrözte Ronsard
|
| S amiben Ön sosem ismerte föl magát |
|
|
| Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett |
| Nem tudom hol s mi lesz és ki tudja milyen |
| Számláján gyűlik-e a dollár márka jen |
| Vagy olcsón szórja szét mit olcsón osztva szerzett |
|
| Úgy érzi érdemes volt így tépni a percet |
| Ronsard-t s Horatiust idézve – tévesen |
| Miközben tudja jól hogy nem rózsát terem |
| Magának csak tövist csalánt csömört keservet |
|
| Ingyen se higgye hogy ifjúságát irigylem |
| Hisz az nekem talált kincsesszigeti kincsem |
| Bronzfibula szeme selyemsár haj alatt |
|
| És az lesz akkor is ha majd a földbe vetnek |
| S belőlem s Önből is más semmi sem marad |
| Se rózsa se tövis – csak ezek a szonettek |
|
|
| A szonettek ezek az „ércnél maradóbbak” |
| De maradóbb-e még merő húsnál az érc |
| És az ércnél a vers hisz feslik mint a férc |
| S már nem kecsegteti a költőt se a holnap |
|
| Mi kecsegtesse hát Önt Kósza Kis Lidérc |
| Akinek működő tőkét csak teste hozhat |
| S bár tudja mi a rossz nem tudja mi a rosszabb |
| Mi tartsa vissza? félsz? törvény? hit? eszme? AIDS? |
|
| Milyen legyen? Tisztességes? Miért legyen? |
| Mi győzze meg: miért ne tisztességtelen? |
| Már őrlőbb férgeink is vannak mint a tetvek |
|
| Egymást faló nyüvek: szonettek s poszt-szonettek |
| S csak akkor tudja meg tán mi a szerelem
|
| Ha majd öreg lesz Ön – ha már Ön is öreg lett |
|
|
|
És június?…
Kiegészítés egy Hölderlin-vershez
|
| April und Mai und. Julius sind ferne. |
| Ich bin nichts mehr. Ich lebe nicht mehr gerne. |
| (Április, Május, Július be régi. |
| Semmi vagyok már. Nincsen kedvem élni.) |
|
| Hiszen majd az is olyan régi lesz. |
| Kihullt az idő felbomlott szövedékéből? |
| (Vagy fennakadt a bomlott agy rostáján?) |
| Egy valaha-volt és sose-volttá lett |
| Egy bika amely kitört a hónapok csordájából? |
| Vagy egy tag amely kitört az idő márványából? |
| Egy megismételhetetlen, június nélküli év? |
| (Vagy egy megismételhetetlen év |
| vagy folytathatatlanul beteljesedett idő? |
| Érthetetlen törlés a múlt szövegében? |
| Vagy olvashatatlan írás a jövőnek szánt üzeneten? |
| Az az elfeledhetetlenül elfeledett |
| amelytől majd április május (június) |
| is elfelejtkezik önmagáról |
| amely kilopta magát a kerengő időből |
| Hiányzó számjegy a sorban |
| amelytől hibás lesz a lélek számítása |
| Saját ragyogásának kövétől |
| felbillenthetetlen napéjegyeni lebegésével |
| és mindent felborító váratlan viharaival |
| Egy június amely sohase volt |
| őrületként közénk csörtető |
|
|
Csak ők értik(?)
| igen. persze hogy te is emlékszel rá hogy |
| egyszer véletlenül hozzáértél, és vélet- |
| lenül épp ott. ahol. vagy mégse? mégsem |
| véletlenül? mindenesetre szándék nélkül. |
| szégyellted volna is a véletlent eljátszani. |
| vagy-vagy. ha már. de azért. ki tudhatja |
| azt hogy tudja ezt? mindenesetre boldoggá |
| tett azzal hogy emlékezett rá. s hogy em- |
| lékeztetett. most persze biztos azt hiszi |
| már tudja is miért véletlenül. pedig nem. |
| nem azért. így persze majdnem egy egész év |
| elveszett. vagy egy egész évet nyertek. |
| amely most vész el. pedig nincs sok év. soha |
| sincs sok. és kivált nincs sok ilyen. amilyen. |
|
|
erre meg neki kell emlékeznie. s ha nem – |
| most te emlékezteted rá. hogy boldoggá teszi- |
| e? azt nem lehet tudni. csak azt hogy téged |
|
akkor boldoggá tett. (most az egyszer még ez |
| a trivialitás is megkockáztatható.) Lehet |
| hogy ez a két szó marad meg az egészből? mint |
| egy összetört asszír kő-feliratból. két szó. |
| a többi rekonstruálhatatlan. ezért nem is |
| értelmezhető. ki is fordítható önmagából. |
| olvasata akár ez is lehetne: „szenvedj belém”. |
|
|
Sziámi ikrek
| Még emlékszem rájuk gyerekkoromból |
| A képeslapokban sétáltak össze- |
| Nőtt lapjaikkal mint egy kinyitott könyv |
| Két napernyő két szív két nemiszerv |
| Aztán a sebészi szenzáció |
| Szétoperálták őket kétfelé |
| Két könyv amibe más és más van írva |
| De ketten lettek-e? (És ami mind- |
| Kettejükbe bele volt…?) Merre tették |
| Első külön lépésüket? Hová |
| Mentek? Külön-külön? Tovább is együtt? |
| És azután? Hogy lettek önmaguk |
| A másik nélkül? Másik másikakkal? |
| Hogyan rejtették el vékonyukon |
| A másik gyógyíthatatlan sebét? |
|
Sziámi ikrek 2
| És ami mindkettőjükbe be volt |
| – vagy nem volt beírva? Hol van? Hová |
| lett? Mind elveszett? Ami őbeléjük |
| lehetett csak beírva? Ez az ő |
| Könyvük. A lapok között hány üres lap. |
|
Mit fehérsége véd. A kardos angyal. |
| (Vagy csak az ő félelmük tőle?) Trisztán |
| kardja (Marke király korában?) A |
| megnemtörténtek. A nemek. A nem
|
| mégis felparázsló igenjei. |
| Külön-külön. Habár együtt – akárhol |
| voltak. S hogy „bánni” fogja-e? Vajon |
| Heléna bánta-e? Ez az ami |
| soha sincs megírva. Minden csak egy |
| oldaláról rögzíthető. A nincs |
| ami van. A van ami soha sincsen: |
| ez az antianyag. A titkok. Úgy |
| csereberélték gyermekesen őket, |
| mint gyerekek színes üveggolyókat |
| bélyeget vagy számolócédulát. |
| (Elcserélt gyűjtemény.) Vagy tőrüket |
| Hamlet és Laertes. A meccs után mezt |
| a győztes és a vesztes. Titkaik |
| egymásbafolytak mint a nedveik. |
| Csordultig teltek velük. Esővízzel |
| ciszterna – szennyvízzel csatorna. Egymás |
| bőre alá nyúltak. Az eleven hús |
| nyers illataiba. Szájukba vették |
| egymást. Kutya a kölykét kicsinyét |
| a macska. Önmaguk ízét a másik |
| ajkáról. Két ujj önmagához ért |
| két nyílás válaszfalán át. A rózsa |
| kinyílt és összecsukódott. „Szülők! |
| a gyerekeiteknek!” Ők el is |
| mesélték. Egyszer volt… Hol nem? S a vége? |
| Hol lesz a véle? Hogyha vége – van? |
|
Mimóza
| Nincs – lírai – tárgy líraibb: |
| Ha kicsit is hihetni Freudnak |
| Fele – sejtfala – a tudatnak |
| Ha félig ez hát félig az vagy |
| Egyfeled ott másfeled itt |
| Majd visszajössz érte hiszen |
| A mimóza hosszan-kitartott |
| Hervadás kivárja az akkort |
| Mint egy feloldhatatlan akkord |
|
Mégis petrarkizálva
| Most már hiába minden. Halhatatlan |
| Leszel. E sorsra jutsz, bárhova fuss. |
| Monumentum. Aere Perennius. |
| Akard, vagy sem. Akarjam. Ne akarjam. |
|
| Nem rajtad múlik és éppúgy se rajtam. |
| Névtelenül is nevedé e juss. |
| Rég volt április május július?
|
| És június? Itt marad e szavakban. |
|
| Feledni lehet – el-feledni semmit. |
|
Lettünk ami lettünk. És nem lelettünk |
| Más mint ami voltunk. Elválva? Együtt? |
|
| Az idő nem ront semmin nem is enyhít. |
| Van ami volt. Lesz a van. Száz alakban.
|
| Mit tehetsz? Élve így vagy halhatatlan.
|
|
|
„Portré vagy Dulcinea”
| sokáig követtem. hozzáláncolva mint |
| egy vontatott kocsi. aztán leszakadtam |
| róla. hagytam. hadd tűnjön el a sűrűben. |
| amiből vétetett s amibe visszatér. |
| az utca számtalan lába között. |
| lehet egy térdhajlatot megszólítani? |
|
| eltűnt. de visszatért. valamely elrendelésből. |
| hihettem volna. ha netán hiszek |
| valamely elrendelésben. de nem. |
| lehet-e a véletlen törvényszerű |
| amikor a törvény véletlenszerű? |
|
| például ez. hogy lehetséges millió |
| közt egy ilyen térdhajlatot megteremteni? |
| „tudja a teremtő”? ő a legkevésbé. |
| ha tudná sose teremtene mást. |
| csak ilyen térdhajlatot. milliót. |
|
| a teremtés? kontár. csupa szerencse |
| ha olykor legjobb formáját kifutja. |
| azt is részlegesen. egy térdhajlatban. |
| vagy egy tekintetben. olykor. a kettő |
| együtt? s hozzá a többi? nem jön össze. |
|
| visszatért. s megint eltűnt. magába |
| visszafordulva. önmagával szemközt. itt volt |
| és nem volt itt. nem volt itt és itt volt. akár |
| ama Baudelaire-i tekintet. ott van-e |
| valahol? az „örök időn”? a világ grafikonján |
| meghatározható helyen? van-e „valahol”? |
|
|
Kis (frivol) költészettan
| „neked egy egész nyáréjszakányi |
| vetette oda a költő a lánynak |
|
| „ne vedd aféle vallomásnak” |
| szabadkozott „csak a mesterségem az |
| hogy ilyesmiket kitaláljak |
| s mihelyt kitaláltam már igaz” |
|
| „mert nem is tudok mást kitalálni |
| azért egy egész nyáréjszakányi |
| forró sötétség lett a hajad” |
|
| „s ha már az lett” így fűzte továbbad |
| (nem a lányt csak a szavakat) |
| „akkor már veheted is vallomásnak” |
|
| „mert ki tudna neked ellenállni |
| ha most már míg a világ világ marad |
| mindig egy egész nyáréjszakányi |
| forró sötétség lesz a hajad?” |
|
|
„Tiszta” költészet
| A tavon egy hattyú a fényben |
| A fényben a tavon egy hattyú |
| Egy hattyú a fényben a tavon |
| A tavon a fényben egy hattyú |
| Egy hattyú a tavon a fényben |
| A fényben egy hattyú a tavon |
|
| A tavon egy hattyú a fényben |
|
|
„Tiszta” próza
|
„Mountolive biztonsággal, szinte kéjesen zökkent vissza a megszokott életmódba.”
Itt tartottam a könyvben, mikor a rádió bemondta, hogy írója meghalt.
Felkaptam a fejem. Aztán újra visszahajoltam a könyvbe.
Azt vártam, hogy a betűk egyszerre, gyors fémes peregő hangokat adva lecserélődnek a papíron, mint a reptéri információs táblákon.
Az elindult járatok helyén az induló járatok. A megérkezettek helyén az érkezők.
De egyetlen betű se moccant.
Mountolive (továbbra is) biztonsággal, szinte kéjesen zökkent vissza a megszokott életmódba.
Legalább egy vessző kihullt volna a mondatokból, mint koszorúból egy szál virág a sír felé vezető úton. Vagy a következő mondat egyszerre megmondaná, hogyan lehet – akár bizonytalanul is – ha nem is kéjesen – belezökkenni a szokatlan halálmódok valamelyikébe.
De nemcsak „a bolygó szíve nem repedt meg tőle…” Egy betű se. A könyv se rezzent meg a kezemben.
Legalább egy mondat, amely hűlt helyét hagyná a papíron, hogy mellé temetkezzék. Mint az indusok asszonyai. A törzsfőnök kincsei. A császárok kedvenc paripái. Egy szó.
Tovább olvastam az (előbb, tudomásom szerint még élő) író könyvét. Aki már nem élt.
Ezennel ünnepélyesen kitagadom minden saját könyvemet.
[Szigliget, 1990. november 5.] |
|
Sztélé
In Memoriam Devecseri Gábor |
|
| Beszélték szerteszéjjel a városban |
| az ilyen meg amolyan gyülekezetekben |
| fönt a hegyen és lent, a körútakon |
| Csoda mondták maguk a szadduceusok |
| Csoda mondták a farizeusok is |
| Csoda bólintott Iskariótes és Petrus is |
| Csoda ámultak legfőként a Tizenegyek |
| a hiányosak társuk nélkül maradt társai |
| Csoda dadogták Magdalénái részegen Csoda |
| Csoda mondták mind s már készítették vala |
| lelküket a Mégnagyobb Csoda várására is |
|
Nincs itt hanem feltámadott és |
| Mit keresitek a holtak között az élőt |
| Hiszen tízszer is elhengeredett eléből a kő |
| és tízszer is újra megjelent nekünk |
| és az oldalába bocsájtottuk a kezünket |
| Mert Kettősek közöttünk még a Legegyebbek is |
| és adának néki hemendekszet és mákostésztát |
| melyeket ő elvőn és előttünk evék |
| Csoda mondták és a csodájára jártak |
| emelkedett lélekkel örülvén néki és |
| önmaguknak titkon magukban is alítva a csodát |
| s észre se vették hogy közben már valami |
| rég azt mondja bennük Túl sok a csodából |
| túl sok mindennap ez a harmadnap |
| túl sok ez a mindennapos vasárnap Túl sok |
| a csodából Jöjjenek újra a csodanélküli |
| a hétköznapian halálos hétköznapok |
| ha már úgyis azoknak kell egyszer eljönniük |
| Jöjjenek ha már úgyis itt állnak a kórházkapuban |
| És kezdődjék megint újra a minden új halállal |
| mindig újrakezdődő rettenetes megkönnyebbülést hozó új időszámítás |
|
Sírvers
| Akkor már bizonyos hogy mindenki meghal |
| De az is bizonyos hogy van |
|
Szívroham
| Mire lesz aki felvegye a kagylót |
| Mire az elektromágnesek az adott kapcsolásra forognak |
| Mire a mentők szirénái végigvágnak a város üvegén |
| Mire a fecskendő nyílásán kibuggyan a morphin próbacseppje |
| Mire az oxigénsátor légvára felépül |
|
| Már csak a puszta szirtre kitett magány |
| Már csak a sivatagi tehetetlenség |
| Már csak az égboltot megroppantó légszomj |
| Már csak a rettegés barlangrajzai |
| Már csak az isten aki nem segíthet |
|
|
Egy ember a föld egy pontján ősszel éjszaka
| (az ember három fő testhelyzete közül az egyikben) |
| e kicsiny kis földdarabon |
| (amit a magyar nyelv talpalatnyinak mond) |
| talpam alatt megzörren egy ázott levél |
| (amely jövőre már nem lesz) |
| fölöttem elképzelhetetlen messzeségben a csillagok |
| (amelyek millió év múlva is lesznek) |
| de megszámlálhatatlan létező |
| (akihez majd hasonló leszek) |
|
| (sötétség fények csönd zajok) |
| és minden olyan mintha már itt se lennék |
|
|
Madrigál (I)
Ma-dondondon-diridiri-dondon-don |
Ma-dondondon-diridiri-dondon-don |
|
Madrigál (X)
Ez nem Orlando madrigálja |
Ma-dondondon-diridiri-dondon-don |
Ez nem Orlando madrigálja |
Nem is Bach szóló-gordonkája |
(C-dur 1009 az opus-száma) |
Sose lép tonikáról dominánsra |
(Inkább csak Tónikáról Domikára) |
Ma-dondondon-diridiri-dondon-don |
|
[Párizs–Budapest, 1995. június] |
|
Változat egy Hadrianus-sorra
| (lelkecske te lengeteg ingatag) |
| aranyvulva-kiskurva-Claudia |
| kerekecske-csecsecske-gombocska |
| dombocska-ingócska-bingócska |
| te szopóske-nyalóska-baszóska |
| ringyócske-rongyocska-ringyócska |
| hová tűntél el te kis ócska? |
|
Catullus epigrammája
| Hívtam arany cicukámnak, kedves kismadaramnak, |
|
Volt neve Claudia és isteni Lesbia is. |
| Most választhat, mily néven szólítsa Catullus: |
|
Ringyó? szajha? rima? kurva? ribanc? riherongy? |
| Vagy, ha egyik sem tetszik néki, adódik egyéb is: |
|
Kéjhölgy? franka? lotyó? cafka? cemende? cafat? |
| Ám ő tiltakozik: „Még ezt se tudod, te butuska? |
|
Most mifelénk az ilyen rangja: kis üzleti lány.”
|
|
XV. századi magyar litánia
| Ha nem szeretek többé szembenjő az halál |
| Elmegyek meghalni ha nem szeretek többé |
|
| Ha nem szeretek többé bennem nyűek tenyésznek |
| Szavaim kilőtt szemek ha nem szeretek többé |
|
| Ha nem szeretek többé hülyeség nyálzik számon |
| Serte lepi be testem ha nem szeretek többé |
|
| Ha nem szeretek többé délszínben is tapogatok |
| Mint vakok a sötétben ha nem szeretek többé |
|
| Ha nem szeretek többé fehérjék elbomolnak |
| Ereim eltömődnek ha nem szeretek többé |
|
| Ha nem szeretek többé sohult nem lesz helyem |
| Elbitangolt csorda leszek ha nem szeretek többé |
|
| Ha nem szeretek többé romlandó lesz időm |
| Összefut mint a tej ha nem szeretek többé |
|
| Szembenjő az halál ha nem szeretek többé |
| Ha nem szeretek többé elmegyek meghalni |
|
|
A Pléiade ismeretlen csillagának szonettje
| Magányra vágyom és nem bírom a magányt. |
| Osztatlan napokra, mik egy tömbben maradnak, |
| Mik magamból magamban magammá faragnak, |
| De magamat csak úgy élem át, mint hiányt. |
|
| Ha nem vagyok magam, magam hiánya bánt, |
| S ha magam maradok, kevés vagyok magamnak. |
| Rámtörő éjeim a semmibe ragadnak, |
| S jó, ha a semmiből a nappal visszaránt. |
|
| Ki itt van, azt lesem, mikor hagy már magamra. |
| S ki magamra hagyott, csak azt, hogy nem jön-e. |
| Szélednék hétfelé, ha egyfelé terelnek. |
|
| S egyfelé se megyek, ha nincs kiért s ki mellett. |
| Rángó idegeim rácsain fennakadva |
| Magam vagyok magam lakatlan börtöne. |
|
|
Victor Hugo – Juliette D.-hez
| Bújtunk a lomb közé, nem volt máshova bújnunk. |
| Félrehajtott bokor meg ág sebezte ujjunk, |
| keresve a helyet, hol minket senki se, |
| s mi láthatunk egy rést, mely kék éggel tele; |
| ahol magunk vagyunk, elzárva a világtól, |
| s mégis egész világ velünk, ha a madár szól; |
| hol lágy fekvőhelyet igér tömött avar, |
| s az alkony betakar bársony árnyaival; |
| hol menedékre lel a csók, ez üldözött őz, |
| s szomjasan lehajol a csobogó özönhöz; |
| szegényes menedék annak, kit palota |
| illetne, szeretők aranya s bíbora. |
| Hiába, üldözött a földön, ami édes, |
| s keserű íz tapad az ember öröméhez. |
| Feléreztél minden neszre idegesen. |
| A kilakoltatott, meghajszolt szerelem, |
| mint a szelíd vadak, egyre izgékonyabbra |
| válik, s fél attól is, mi biztonságot adna. |
| Mentünk is volna már tovább, el innen is, |
| akárhová, ha már nincs út, mely haza visz. |
| De volt valami, nem tudtuk mi, ami áthat, |
| nem engedett a csönd, mint valami varázslat, |
| a lombok közeit behálózó homály, |
| az est testéből szőtt milljó selyem fonál; |
| s éreztük, remegő falaiba bezárva, |
| lassan épül körénk a gyönyör palotája. |
|
Hommage à Kavafisz
Egy irodalmi lány, Kr. u. 1930-as évek vége, Budapest
| Olyan volt, mint egy riadt kis őzike, |
| akit mindjárt megesznek az irodalom fogcsattogtató |
|
ifjú vagy éltesebb lionjai, |
| és belül attól rettegett, hogy meg is eszik, |
| és kívülről is az volt a látszat, hogy megeshetik vele, |
| mutatkoztak olyan jelek, hogy félteni lehetett ettől. |
| Túlzottan félt a látszatoktól is, mintha ezzel a félelmével |
|
inkább táplálni mint elnyomni kívánná azokat, |
| hogy a látszatok talán valóban látszatoknak látsszanak. |
| De aztán lettek néhányan, akik meggyőződhettek róla, |
|
hogy valójában nem a körülötte gyülekező arszlánoktól |
| – mint kívülről látszhatott –, és nem is ezektől a |
|
látszatoktól, hanem a mindenirányú féktelen |
| érzékiség benne toporzékoló párducától kellett igazán rettegnie |
|
ennek a mindenkitől riadozó bűvöletes kis őzikének. |
|
„Játékok”
|
Hommage à Kurtág György és Márta
| csak az ujjak az ujjak az ujjak |
| egy oktávval a billentyűk fölött |
| mintha nem is érinthetnénk meg |
| csak az ujjak érinthetik egymást az ujjak |
| az áthajló áthatoló átnyúló átbukó ujjak |
|
ők ki se látszanak a zenéből |
| ki se hallatszik közülük a zene |
|
| nem interpretáció nem előadás |
| nem élmény és nem szerzemény |
| Kurtágék nem Bachot játszanak |
| nem Bachot és nem Kurtágék |
| „a táncosnő nem nő aki táncol” |
| aki szól ami szól (mintha nem szólna) |
|
| valaki más valami más mi ez? ki az? |
| a közébük szorult évszázadok? |
| a közülük kihullt évszázadok? |
|
| és hogy lehet meghallgatni? |
| szinte illetlen intimitás |
| nem meg- csak hallgatni lehet |
| odatagadni az ő hallgatásukhoz |
| valami obszcén bensőség a távolságban |
| az együtt szó őstörténete |
|
|
Quatrain
|
Hommage à Horváth Imre
| Ha csak négy minor sorból áll is, |
| Négysorosod monumentális. |
|
Négy fonák
Paundiás – Dzsoisziás – Prusztiás – Steiniás
| a boltok pultjain hegyekké torlódik föl a hiány |
| a lelkek polcain a várakozásban megromlott sóvárgások |
| és kifogyhatatlanul kígyózik a fogyasztók kígyója |
| uzsora nélkül a Pénzváltók ablakai előtt egymást tapossa a nép |
| nem nőnek ki az utcából a Pénzváltók irgalmas katedrálisai |
| nem nyílhatnak meg a Szentlélek Bankjának fiókjai se |
| a Pápa se terjesztheti ki áldó kezét széles e földgolyón |
| mint egy elsőáldozó kamasz kopasz fejecskéje fölé |
| uzsora nélkül nem járják a szerencse vitustáncát a rulett golyói |
| ismeretlen neve se villódzik éjszaka |
| vörösben játszva a világvárosok vízfején |
| nem fekszenek hanyatt a kupolák alatt a freskófestészet erőművészei |
| nem lebegne tünde fátyolként öt évszázada Európa véreres |
| szemei alatt a Gioconda mosolya |
| a tehetősek sem tehetnek semmit a nincstelenek nincstelensége ellen |
| még a népkonyhák bűzösen ínycsiklandó gőzei sem |
| gomolyognának a dúskálás delében |
| nem párolognának a jeges frontokon a gulyáságyúk |
| és a rakéták is elzüllenének az ionoszféra iránytalanságában |
| uzsora nélkül nincs nyoszolya a szeretőknek |
| kégli a titkos találkozókra |
| uzsora nélkül nem záródnak egymásba az egymásba nyíló |
| a kemikáliák és a fotoszintézis optimális egyensúlya megbomlik |
| nem tartatnak titokban az Eleusziszi misztériumok |
| és a titkos szolgálatok titkai |
| a Boboli kert szalviái se |
| se Csillagszóró Liliom se vadparéj |
| a hibiszkuszok se vegyítik bűvillatukat az autópályák benzinbűzébe |
| Költő hiába lúdbőröznek felborzolt illúzióid hiába |
| omlik össze évezreken át kiérlelt immunrendszered |
| a legvékonyabb verseskötet kiadására sincs elég papír |
| Apollónuzsora nélkül |
és az ibolyafürtű múzsák |
| és az ibolyafürtű múzsákApollónuzsora nélkül |
arany lantjához |
| virrasztóasszonyok se jajveszékelnének a széki éjszakában |
| az alvilági lelkek raja se sírna |
|
|
„Anna was, Livia is, Plurabell’s to be” |
mondj el mindent Anna Líviáról! Mindent tudni akarok Anna Líviáról. Hát te ismered Anna Líviát? Ki ne ismerné Anna Líviát? De ki ismerheti Anna Líviát? Valaki mindenkit ismer. Mindenkit ismer valaki. Ami annyi, mintha senki seeeeeeeeeeeeeem ismerne senkit. Azért csak mondd mondd mesemondd mesemondamondd. A fát vagy a követ? Inkább Anna Líviát. De hiszen ő a kő is meg a fa is. Tengercsiszosodorta kavics. Földszélben állsuhanó fa. Plurabella. Bár volt aki rula mondta: Pluraronda. Százszorszép. Százszorrút. Amikor azt a papírt adta hogy aláírd. Írdalápapírt. Mint a koncepcijós(?) konstrukcijós(?) konspirácijós(?) perekben. De hiába vontakel felvonót. Hiába döglöttcsótánytenyésztő Banya. Hiába a rosszhiszemű jóhiszemű-jogcímnélkülije. Jogcím: jog – min? Ó mondj el mindent róla alóla fölüle belüle. Ahogy leüle, ahogy fölüle. Ahogy elcsábított, miután megcsalt. Elcsábított, miután megcsahahahalt. Tiszta sor, amijen a zsákja, ojan a fótja. De milyen a zsákja? Amíg azt nem tudod, hogy tudnád, milyen a fótja? Micsoda skandalus! Hogy mondhatnád, hogy ismered? De hogy mondhatnád, hogy nem ismerted? Legalább a felefelelősség a tied. Hiszen annyi mindent tudsz róla. Tudtál, csak nemtudniakartál. Ha mindent mindent elmesemondanál!… Ó
feketelórelejdelej Plurabell! Fává válok, ha kővé válik. Kővé válok, ha fává válik. Mégis ott leszünk örökre ahol voltunk. Hol nem volt hol volt. Egyszer már ellőn dalolva (melyik évben? eónok előtt?):
| Ki ez az Anna, aki volt, (mikor |
| mi még nem voltunk vele) és ki ez |
| a Százszorszép, ez a Mindenlehet |
| Plurabell, aki lesz, mikor mi már |
| nem leszünk vele, vagy – már nem leszünk? |
| És aki van, aki itt van velünk (amíg |
| velünk van) (amíg mi vele vagyunk) |
| ki mondja meg, ki ő már és ki még |
| e Már-Nem-Anna-Még-Nem-Plurabell, |
| ki ez a Lívia-Itt-Van-Lívia? |
|
Melyik évben? Mindig épp ezt akartam már kérdezni. Az özön után vagy az özön előtt? Azért csak megtaláljuk? Mint ahogy Niemann von Nirgends meglelte a Nihilt? Tévedsz itten, borzalmasan tévedsz. Ez még eónokkal előbb volt. Amikor még a mindigek seholtak. Mindenek mindigeltek. Bastet istennő boldog birodalmában. Szerelemszerdán. Csókcsütörtökön. Akkor, akkor minden, ami volt, szépvolt. Amikor leengedte a haját és lecsurogtak a bokájáig az örvénylő kanyarok. Primavera vagy Medúza. Primavera-Medúza. Egy fonatba csavarodott két arc, három idő: Anna was, Livia is, Plurabell’s to be… or not to be… Ubi amor ibi oculus… Énekek Éneke. Tubicám, cicám, és minden más iá-m és -em, kedvesem, kezesem, jegyesem, szerelmesem… Éppenhogy a látás. Nem lett volna szabad látni ezt az égapészen polü-t, ezt a So-geliebte-t, ezt a Nagyon-szeretettet, ezt az Eurüdiké-Primavera-Plurabella-Medúzát. Nem lett volna szabad visszanézni. Nem lenne szabad visszalátni. Ki látta Líviát? Elfolyik, mint a Liffey és a Danubius vize. Visszafordul, mint az örvény. Szétágazik, mint az Ygdrasill. Kifut a síkságra, beleömlik a tengerbe, kinő a sivatagban. És nyoma sincs. De mindenütt látni. Mondják, a szerelem vak. De, ha már csak mondásról, vagyis hitről van szó, ne inkább Augustinusnak higgyünk-e? Si amamus, videmus. És Szent Victori Richardus (1117) nem azt mondja-e: Ahol a szerelem – ott a látás?
|
„A rose is a rose is a rose is a rose” |
|
| A rózsa csak rózsa csak rózsa |
| Csak rózsa? no ne mondja… |
| Lawrence azt mondja egyik versében |
| „minden eleven érzékével eszi azt” |
| és megérzi benne mindazt, „amit |
| egy jó almában bizonnyal érezhet” |
| meg – teszem hozzá – azt is |
| De azért persze Gertrude Steinnek is igaza van |
| (kinek nincs „igaza” kerek e világon |
| hiszen mindenki puszta léte az igazsága
|
| aminél nincs is nagyobb igazság |
| mint az almáé az hogy alma és hogy nemcsakalma) |
| Ezt persze megint csak kézből megkontrázhatom |
| kapásból visszaüthetem fonákkal |
| (éppúgy megvannak erre kellő érveim |
| mint másnak az arra alkalmasak) |
| Szóval a rózsa csakrózsa is |
| némelyek szerint amíg a költő annak nem nevezi) |
| tárgy is és szó is (sok soknyelvű szó |
| más-más jelölő héja melyben a jelölt húsa is más lesz) |
| és jelkép is (sokféle különböző |
| és egymást megsemmisítő valamint |
| Ha fel tudnánk fejteni a költészet |
| véghetetlen szőtteséből a rózsamotívumot |
| mert a rózsa az is a líra örökpiros paradigmája |
| (énekek éneke) az Énekek Éneke rózsájától |
| (amely nem is rózsa hanem liliom) |
| míg végül is tiszta ellentmondás lesz belőle |
| Mutanabbi rózsájától és Háfiz rózsájáig |
| Ronsard szelíd kerti rózsája és Goethe tüskés vadrózsája |
| Blake féregrágtaszívű rózsája |
| Milton rózsájától Borges Milton-rózsájáig |
| és Mallarmé sötétség-rózsájáig |
| és Kosztolányi ötszörös rózsájáig |
| és a Vaséig amely minden őszökön újra remontál
|
| Mert ha már az őszök is elillannak majd a nyár s a tél közül |
| és ha már ma sem az semmi ami volt |
| és amikor majd ami lesz se lesz az ami lesz |
| „a Rózsa – holnap is rózsa lesz még” (Jorge Guillén) |
| hajdani rózsánkból csak a név lesz nomina nuda
|
|
|
Ajánlás
| Herceg igazad van (ha nincs is) |
| A költészet nincs egyedül |
| Nem látjátok hogy minden körülötte forog |
|
Az ember dichterisch lakja e földet
|
| Ez kenyere és bora Csak nem tud róla de |
|
Villám és Dörgés Dörgés és Villám között |
|
| Mit tudom én mire kell ínséges időben a költő |
|
| De ami megmarad azt a költők teremtik |
|
| (És ha csak a semmi marad meg akkor a semmit) |
|
|
Változatok egy Chagall-képre
| Fittyet hányva anatómiának és gravitációnak? |
|
| S fölötte ti az álmok kék lován repülve |
|
| Csak ennyi volna az egész? |
|
|
| Jól kapaszkodjatok egymásba |
| Kapaszkodjatok jól a lovacska nyakába |
| Mert éppoly könnyen megbokrosodik |
| Amily szelíden hajtja most hozzátok a fejét |
| És ha egyszer levet a hátáról |
| Olyan messzire zuhantok majd róla kétfelé |
| Magatokat se találjátok meg többé soha |
|
|
Hat bagatell
Anton Webern Hat bagatelljéhez
| és annyi mindent elmondani |
|
| ezt mégegyszer kellene hallanom |
| különben olyan mintha nem is hallottam volna |
| ha nem élhetem át újra amit átéltem |
| olyan mintha át se éltem volna |
| elmúlt annyi mint nem volt |
| semmi se volt tehát nincs is semmi |
| minden olyan mintha nem volna |
|
| mindent amit el szeretnék mondani |
| a múlhatatlan jelen bélyegét sütni |
|
|
Változat az Énekek Énekéhez
| ha nem tudtam más ajándékot hozni |
| ha nem tudlak mással megajándékozni |
| ha nem tudlak megajándékozni magammal |
| hajlítsd a csípőd köré szavaimat |
|
ahogy a kezem körébe hajol |
|
ahogy a combom közébük szorul |
| ha nem tudlak magammal megajándékozni |
| fogadd magadba sóvár nemlétemet |
|
Két szöveg – egy kottára
|
| D-dúr gordonka szólószvit |
|
|
az eljövetel derengésében |
|
s így nem lehet távozó sem |
| ahogy elmentem annyi éven át |
|
se suhant mellettem annyi éven át |
| vagy talán mindig itt volt a közelemben |
|
csak én nem voltam hozzá közel |
| vagy épp a közelembe se került |
| azt se tudtam hogy létezik |
| mintha valaki félne hozzáérni |
|
ez a véghetetlen egyhúronpendülés |
| amin át egyszerre kihallani |
|
|
ez a végeérhetetlen neszezés |
| ez a megunhatatlan unalom |
|
(ki se merem mondani, mivel)
|
|
|
A sintrai úton
| Már előre elhatároztam hogy ha majd |
| ráfordulok a sintrai útra |
| ráfordulok a sintrai útra |
– lehet-e |
| bocsánattalanabb bűne a költőnek mint hogy |
| már előre elhatározza az elhatározhatatlant |
| ráfordulok a sintrai útra (hiszen minden valószínűség szerint |
| – ha van egyáltalán az életben valami való-színű – rá fogok |
| fordulni mivel oda vagyok meghíva nemsokára indulok) |
| ha majd ráfordulok a sintrai útra – bár nem is egy Chevroleten |
| talán valami minibuszon a többi meghívottal együtt vagy |
| taxin – mindenesetre egyiket se én fogom vezetni így |
| hát nem is beszélhetek a volán mellől –
|
| hát nem is beszélhetek a volán mellől – |
hogy ha majd |
| a sintrai úton haladok robogva vagy araszolva |
| Lisszabon felől Sintra felé |
| versbe fogok kezdeni az útról hódolatul Pessoának |
| a sintrai úton vagy egy álombeli úton vagy az élet útján |
| az útról amely mindig odisszea és mindig damaszkuszi és |
| – Pessoa óta – sintrai út is – |
| megtalálom-e az útszéli viskót és a fiatal lányt |
| aki a konyhaablakból oly irigykedve néz utánam |
| vajon lesz-e damaszkuszi utam ez a sintrai út |
| feltámad-e mint mindig (bennem is) a szellem túlzott
|
|
szorongása minden semmiségért a minden utak mindig kikerülhetetlen |
| kérdése – míg zokogok a sintrai úton |
| a sintrai úton Sintrához egyre közelebb |
| egyre közelebb érek-e magamhoz |
| vagy magamtól egyre távolabb |
|
Csak út
| végül mindenki önmagát találja |
| fél az úttól és mégis útra kél |
| vagy nem kél útra mert utazni fél |
| mindegy akárhogy nincs más semmi hátra |
|
| csak ez az előre az út csodája |
| s rémületre ez a két-egy „nem ér |
| a nevem én nem ezt és nem ezért |
| akartam itt játszani” mondaná – ha |
|
| nem érezné hogy elfogyott a szó |
| a tükörben mit rávillant Szimorg |
| látja az út vége is maga volt |
|
| a fény árnyat az árny fényt vet az útra |
| többé nincs úticél se utazó |
| csak út meg út csak út utaknak útja |
|
|
Sextina-kettős
| Már nem temető volt Csak Temetődomb
|
| Fűbe süppedt fejfák a fák alatt |
| Keze először járt két verdeső comb |
| Között Ahogy a semmiből előront |
| A gömbvillámpattintott pillanat |
| S ujján száradt szivárványló maszat |
|
|
(A versírók ma rühellik a verset |
|
[Isten tudja akkor mért verset írnak] |
|
A sornak befellegzett – furcsa szerzet – |
|
Lassan nem marad belőlük csak írmag |
|
Bújtatják mint szándékát a szatír vagy |
|
Mint kétlábúak lábuk közt a szexet) |
|
| Ablakon át rájuk bukott a holdfény |
| S egymásra ők Egymás alatt felett ők |
| A csillagok közt csillagként kerengők |
| Míg úgy csillogott mint az égre feljött |
| Holdvilágban a tó tükrén a holdfény |
| Tükrös hasán az énből kicsordult én |
|
|
(Bújtatják mint női blúzon az öltést |
|
Mint nadrágok sliccén cipzárt vagy gombot |
|
Mint gyilkos a szúrt sebbe beletört kést |
|
Mint pénzmosók piszkos titkát a bankok |
|
Mint barlang bejáratát a vakondok |
|
Úgy is mondhatjuk Mint költők a költést) |
|
| Ádám-Évaként vacogva futottak |
| Úgy is nem is mint a kitaszítottak |
| A nyílt utcán kezük összefonódva |
| Gyötrött szemérmükön Masaccio-módra |
| Végül is a vetetlen ágyra rogytak |
| Paradicsomból a Paradicsomba |
|
|
(Mint akik az üldözöttet bújtatják |
|
S mint ugyanő majd volt szállásadóját |
|
Mint Éva rejté Úr elől az almát |
|
Mint Nagymenedzser az áfás adóját |
|
Mint dunnák közé kiscsaja machóját |
|
Mint cica – dolgavégeztével – almát) |
|
| Idegen neveddel volt tele szája |
| Formázta ajka és becézte nyelve |
| Harapva tépve kilökve lenyelve |
| Suttogva és sikoltva és kiáltva |
| Ahogy szüzességét neked kinálta |
| Mint áldozati húst oltárra vetve |
|
|
(Mire felfognád a jelen csak emlék |
|
S ha át nem lényegülne a jövőbe |
|
A múlt – sosem lehetne múlt belőle |
|
Így válik mindig-új létté a nemlét |
|
Így költözik a semmi az időbe |
|
Így foszlik nemlettséggé a jelenség) |
|
| Ahogy kinyílt – kékszilva magvaválva – |
| Szája előtt a húsgyümölcs-tekervény |
| Nem volt többé oly Ariadne-szála |
| Mely a labirintusból kivezetvén |
| A jó útra vitte volna Magába |
| Csuklott mint egy megfejthetetlen rejtvény |
|
|
(Én vállaltam hogy vállalom e sorra |
|
Sort e feledés szülte újdon-újat |
|
Ahogy borongva egymáshoz simulnak |
|
S egy a mást messziről is átkarolja |
|
Mint közös görcsbe rándulnak az ujjak |
|
Ha férfiméretet vesz női forma) |
|
| A hús a hús a minden húsok útján |
| Csapong s téblábol mind ami nem is lett |
| Telítés-ürítés üreg és nyúlvány |
| Egyetemes Elve dicséri Istent |
| Ahogy Seint a Zeittel összekutyulván |
| Teremtüvé ezt a Semmit a Mindent |
|
| (A történelem nem az ami történt |
| Sejtelme sincs miről azt hiszi tudja |
| Csak ami a millió magába tört lényt |
| Idegsejtjei zárványába csukja |
| [Ahogy beletörik tövis az ujjba] |
| Kiválthatatlan kínként vagy gyönyörként) |
|
| Hozsánna néktek és megint hozsánna |
| Sárkánygyíkok Patások és Petések |
| Ámor és Éva Vének és Zsuzsánna |
|
|
Még
| MÉG |
mindig megkapaszkodik |
| homályló mosolyban valami |
| megfoghatóban vagy inkább valami |
| az kockázat nélküli vagy csak egy |
| zene biztosan lebegő Ariadne-fonalában vagy egy |
| névben amely hosszan kanyarog előtte mint |
| Balga előtt a kolbász így |
| úgy érzi talán kitarthat még amíg |
| azt a látszatot is fenntartva maga előtt hogy |
| talán nincs is mit kitartania |
| talán nincs is mit kitartania |
még |
| mindig megkapaszkodik valamiben az |
| Élet Zajgó Tengerén vergődve ahogy |
| gyerekkorukban egymás Emlékkönyvébe |
| rótták fel cirkalmas betűkkel népművészeti |
| tulipántok szárának kacskaringójába kanyarítva |
| mindig megkapaszkodik tehát valamiben az |
| élet eme tengerén amely már nem |
| csöndesen gyűrűzik parttalanságában |
| előtte és mögötte és alatta és |
| nemsoká (egy könnyű loccsanás) fölötte |
| a legtriviálisabb képletességgel érzékeltessük |
| azt a mindennapos trivialitást amely |
| egyedül csak az ő számára lesz |
| egyetlenegyszeri sohamegnemismételhető |
|
Epigramma: Egy ifjú sírjára
| Állj meg e helyt, vándor! kit az úttalan éjbe bolyongván |
| s várod esengő szívvel a hajnalt, hozna az új nap |
| újat alélt szívednek – ó éj vándora, állj meg, |
|
s várd be csak itt a napot. – |
| S majd ha kigyúlt, trónjára vezetve az ifjú királyt, a |
| hajnalt – rám gondolj és ejts egy könnyet is értem, |
| Én is hajnal voltam! hajnal, ezüst lobogású, |
| festett újra a fényem, keltek az álmatag erdők, |
| így ébredt ki ragyogva világom – s jaj, mire ébredt! |
| mert nappaltalan és alkonytalan égtem el itt én! |
|
S most, mielőtt tovalépsz, |
| fényen üdültszivü vándor, tudd meg, amit tudok én már: |
| rendje, szabálya, a törvény! hold s nap váltakozása, |
| körforgása a végtelen áramu űr kerekének, |
|
hazug az ősz, csal a nyár – |
| mert van olyan hajnal is, amelynek nappala nincsen! |
| menj írtadra; ne késs: nézd, égen a hajnali rózsák |
| várnak a játszi mezők, komoly erdők, százszínű vízek: |
| sorsom, s rám emlékezz minden hajnalon: ez volt! |
|
s nappalon: ez sose volt! |
| S tudd, ha esengő szívvel várod az éj tovatűntét: |
|
Arcképem alá
|
Berény Róbert rajzához
| Hogy felrémlő szemem rámnéz a rajzon, |
| úgy serken sejtjeimben elveszett |
| mozgalmad, élet! rajzó szervezet, |
| magamnak mind új látványára ajzón. |
|
| A nemlét mindig-egynek tervezett, |
| merő maszkjából bontja szét e rajz-ón |
| pergő jövők száz játékára arcom, |
| amelyre már az öröklét lesett. |
|
| Ó ámulat, múlás csudája: élet! |
| hogy minden perc újat vajúdva ring |
| ágyán ezer törvénynek és szeszélynek, |
|
| s a változás kínjuk-csiszolta, részeg |
| tükréből ránk megújra visszanéznek |
| új rajzaink, mindég új arcaink. |
|
|
Régimódi ballada
| Kis nagyothallással megvert gyerekség |
| Rájátszásként friss öregségi vakság |
| Szúrós szögesdrótok és tompa elmék |
| Mézédes csókok véráztatta akták |
| (Vagy fordítva ha netán úgy akarják) |
| Az ördögfiókák az istenatták |
| Rendesen bekerítették őkelmét |
| Kész csoda hogy megélte élte nagygyát |
| S most csak ámul hogy mindezt ingyen agygyák |
| – Az üdvösséghez Herceg! mondd mi kell még? |
|
| Volt ez meg az bátorság és ijedség |
| S ami jöhet még csak semleges aggság |
| Végtelen lét után a végtelen vég |
| (Ahogy új matematikák sugajják) |
| A röpke plusz utáni minusz naccság |
| S közben egy kisebb-nagyobb gyenge-agyság |
| Sajnáljuk – irigyeljük-e őkelmét |
| Fogja kávéját nyalja ki az alját |
| S fusson – az istenért – ha kiutat lát |
| – Az üdvösséghez Herceg mondd mi kell még? |
|
| De halál elől csak halál a mentség |
| A kis ürdöng őbenne veri lantyát |
| A tűz nem a pokolban – odabent ég |
| A lángok titkait nyaldosva falják |
| Nehéz léptével csak egy út marad rá |
| Mely minden régi sebet újra feltép |
| Mi más kisérthetné meg még őkelmét |
| Mint a kétség láncából kiszakadt vágy |
| A semmi útjain otthagyni terhét |
| – Herceg az üdvösséghez mondd mi kell még? |
|
| Herceg az üdvösséghez mondd mi kell még? |
| Kettő közül választhat földi vendég:
|
|
„Mit az egész világ?” – kérdik Mayernék |
| „Könyv az egész világ” – sugják Mallarmék |
|
|
Empedoklesz után (vagy előtt)…
(vagy minden időkre)…
(A 350–354. sz. töredékek nyomán)*
| …mást mondok nektek: sem az egy, sem mind a halandó |
| nem született, és nem hal végül szörnyü halállal; |
| csak keverednek, s átalakulnak az így-keveredtek |
| – s kezdettől ezt hívja az emberi faj születésnek. |
|
| Ők meg, amint kikerültek mind a szabad levegőre, |
| emberré, vaddá, bokrokká vagy madarakká |
| vált gyökerekként, ezt nevezik kezdet- s eredetnek, |
| szétválásuknak téves neve sanyaru végzet. |
| Bár magam is e szokott szólást használva beszélek. |
|
| Oktalanok! mert nem gondolnak messzire, és úgy |
| vélik, hogy lehet az, ami annak előtte sosem volt,
|
| vagy meghalhat bármi is, elpusztulva egészen. |
|
| Mert nem kelhet a nem lévőből semmi se létre, |
| és ami lett, annak kiveszése merő lehetetlen, |
| mert ott lesz mindig, hova minden időkre helyezték. |
|
| …bölcs az a férfi, ki nem forgatna fejében olyasmit, |
| hogy míg éljük az életet (így említi szokásunk), |
| addig tart létünk jó s rossz dolgok közepette, |
| ám azelőtt s azután semmik voltunk és semmi leszünk is… |
|
|
„Valami szépet?”
| Országok rongyának bőrödhöz tapadt |
| ringyéből még többet begyömöszölni |
| Munkára serkentő elismerést? |
| Elismerésre serkentő munkát? |
| Megélni a megélhetetlent? |
| Még vissza valamit az elveszettből? |
| Vagy egy lábjegyzetet még hozzá is biggyeszteni? |
| És úgyis elmulaszthatatlan. |
| Egy pillanatot ami kilép az időből? |
| Ha van is idő – minden része: nincs.
|
| Volt-van. Vagy nem-is-volt. |
| Csak mese. Amit valóságnak neveznek. |
| mint egy gyötrelmes Nesszosz-ing |
| halálodig rádég az ifjuság. |
|
Világlátni
| a szemek mindenütt szemek. |
| (s ahol nem ott szík vagy homok). |
| a szó mindenütt szó marad |
| (minden nyelv érthető: beszéd). |
| fényt játszik mindenütt a fény. |
|
| mindenütt más fényt játszik a fény. |
| a nyelv mindenütt más csoda |
| (de mindenütt csoda marad). |
| más holtakból sarjad a fű |
| (más a holtak emléke is). |
| más szembe nézve más leszel. |
|
|
|