Még egyszer: Velence

1
Hátulnézetből – vonaton
Mindennek van hátulja. Itt takarásba vannak
a gondolák, a bárkák, a Piazza, a Palazzók,
a ramák és a boccák, a kezek és az arcok,
ívek és oszlopok, loccsanó kapualjak.
Magától jön a vers, az ódon-új alakzat,
a szép, „alak” szonett, miről Berzsenyi vallott:
hol pereg, ahogy a vonat kereke csattog,
hol, mint a laguna, lassan csobogva hallgat.
Fejben, kedvtelve írod, a rímet se keresve,
minthogyha semmi sem vethetne ki az útból,
s míg képzeleted a falakon túlra nyargal
(így mondták rég, ugye?), látod, ahogy Velence
szemközt, rongyos gatyáját illetlen mozdulattal
letolva, fenekével a lagunára guggol.
2
Elölnézetből
ez is talán utolszor
minden mindig utolszor
először is utolszor
korodból és a korból
nem menekít ki semmi
csak a semmi a semmi
a holnemvolt s a holvolt
mindig csak a seholvolt
minden csak a Seol volt
az egyszer is egyszerre
mi más indítva versre
tudom jól régi nóta
a szöveg és a kotta
(mint ami most itt szól a
Téren a Florianból)
de egyre erre táncol
kor kor és kor után kor
század s századra század
előtted és utánad
hát én is mért ne fújnám
hisz rám is ez az új vár
e régi rímtől-rímig
e rímről-rímre mindig
minden egy pillanat volt
az ekkor és az akkor
hol vannak? – ne keresd hát –
a hellének s a celták
a szkíták és a geták
a venetók a gallok
mind csak egy pillanat volt
mind ez a pillanat volt
Európa? hány Európa
önmagába tiporva
azóta és mióta
utolszor mind utolszor
ellobban mint a foszfor
és minden pillanatban
minden pillanat itt van
a teherpályaudvar
San Marco a lovakkal
s M-mel te a San Marcón
V-vel a boglári parton
s ki tudja már hol A-val
s hogy evvel-e vagy avval?
ez? az? egy pillanat volt
mind ez a pillanat volt
a Lovak Loggiáján
előtted rézsü-párkány
rajt galambok cibálják
galamb-tetemek szárnyát
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]